34. Fejezet

 

34. fejezet

 

 

Fordította: Isabelle

 

 

Amikor Kane és én megérkezünk a lakásomhoz, én átöltözöm farmerbe és pólóba, összepakolok néhány apróbb dolgot, és elrepülünk New Yorkba, már majdnem este kilenc van. Kane-nek van egy magángépe, ami rá vár és az „üzleti” ügyei miatt arra kényszerült, hogy bedugjon egy Uberbe ahelyett, hogy a lakásomra mennénk. Megcsókol, természetesen. Hagyom, hogy megcsókoljon. Rendben, nem engedem. Élvezem az átkozott csókot. Imádom a rohadt csókjait. Őrülten szerelmes vagyok egy férfiba, aki talán a drog, ami megöl, ami a tényleges oka az ő kiruccanásának és az én új lakásom jó időzítésének. A Central parkban lévő felhőkarcolóhoz tízkor érkezem és felfedezek egy kis csomagot, ami rám vár Murphytől. Miután nem adtam meg neki az új címemet, megfontolom, hogy az új követőm címet adjam neki, de úgy döntök még nem igazán érdemelte ki ezt a kitüntetést. Elveszem a csomagot a biztonsági őrzőből, és a kulcsaimat, mielőtt a tizenötödik emeletre mennék. Belépve az új lakásomba, felkapcsolom a lámpákat. Az ablakok a padlótól a mennyezetig érnek, és körbeöleli a tőle balra lévő nappalit, míg a konyha jobbra van. A bútor, amit a neten rendeltem krémszínű, a szőnyeg is, míg a padló fényes, közepes árnyalatú barna parketta. A kanapéhoz megyek és leülök, kinyitom a borítékot és három ügy anyagát találom benne. Van benne egy fájl a Játékosról, egy kézzel írott üzenettel, amin az áll: Profil a profilozónak– Murphy. Kinyitom az anyagot és ott találom egy férfinak a leírását, aki a Yale jogi karjára járt, mint Kane, öt év eltéréssel. soha nem házasodott meg, sportokat űz, nulla élő rokonnal. Semmi más. Most, továbblépek, átnézem az ügyeket, de prostik sorozatgyilkossága felé terelődök, amiket soha nem oldottak meg, ez Laney Suthersre emlékeztet. Tudom, hogy ki ölte meg Laneyt, nem?

– Nincsenek véletlenek – mormogom, ami azt jelenti, hogy Murphy nem véletlenül adta nekem ezt az ügyet és ő meglehetősen, inkább pontosan, része egy nagyobb képnek, amit még nem értettem meg. Átlapozom a gyilkossági helyszíni képeket, – összesen négyet– borzasztó késeléses gyilkosságok, amik egyáltalán nem passzolnak Laney hamis öngyilkosságával. De, ez nem jelenti azt, hogy a gyilkos nem a Játékos volt, talán Pocher által felbérelve? Megszállva ezzel az ötlettel a konyhába megyek, hogy kávét csináljak és beleássam magam a munkába, de észreveszem, hogy nincs mit ennem. Fogom a táskámat, és felhívok egy élelmiszerüzletet, amelyről tudom, hogy a közelben van, de már túl késő van ahhoz, hogy rendeljek, és összehozzak egy megrendelést. – Legyen akkor pizza – mormogom, és ez nem nehézség. Imádnék egy kis New York-i kurva pizza pitét. Felhívok egy helyi helyet, és megrendelem a régi kedvencemet, és miután még mindig jövök eggyel Nicholasnak az ügynökségről neki is megrendelek egy szállítást holnapra. Miután a pizzaügy megoldódott, a szükségem a csokoládé, szóda és a kávé iránt az ajtóhoz kényszerít. Egy pillanat alatt a járdán vagyok és átszelem a sötét utcákat, ami a sarki bolthoz vezet. Egy háztömbnyire vagyok a célomtól, amikor egy férfi lép elém egy sikátorból. Közel. Olyan közel, hogy a telihold és a lámpák fénye alatt minden kemény, ismerős arcvonását ki tudom venni. – Szellem – mondom, szilárdan állva a lábamon. – Mit keres itt?

– Miért nem veszi elő a fegyverét?

Tudja, hogy fegyvertelen vagyok. Emiatt választotta az itt és mostot. – Elő kell vennem a fegyverem?

– Nem azért vagyok itt, hogy megöljem – mondja. – Vagy, hogy halott legyen.

– Nem halok meg olyan könnyen – mondom, újra felmérve róla mindent, fegyelmezett, kiszámító. Katonai kiképzést kapott. – Azért óvatosan – figyelmeztet. – Imádom a kihívásokat.

– Imádja a fizetést.

– Ez igaz, de élvezek ugyanúgy egy kis sportot is.

– Miért van itt? – ismétlem.

– Tartozom magának egy köszönömmel.

– Miért?

– Nem csak hogy megszabadított a Játékostól, hanem maga meg is ölte.

Nem kellene, hogy ezt tudja. Nem kérdezem, mégis honnan tudja. Hozzám lép, pontosan elém, és lenéz rám. – Bumm– mondja. – Tartozom magának eggyel. De csak eggyel.

Egész biztos vagyok benne, hogy éppen most azt mondta valakit meg fog ölni a kedvemért ingyen, mielőtt elfordul és visszamegy a sikátorba. – Még mindig magáért jövök, tudja ugye? – kiáltom utána.

Megáll és megfordul, majd rám néz ravaszul mosolyogva. – Felkeltette az érdeklődésemet és kíváncsivá tesz, Lilah Love. Egy alkalommal sem vette elő a Kane Mendez kártyát. Egy alkalommal sem használta védőpajzsként.

– Kane nem a védelmezőm. Én magam vagyok. És rohadt jó vagyok benne. Megkérdezhetné a Játékost is, de ahogy, mint mondta is, megöltem őt.

Az ajkai újra ravaszkásan elmosolyodnak, és azt mondja. – És ahogy mondtam, maga kíváncsivá tesz Lilah Love. Még látjuk egymást újra.

Megragadja a tűzlépcsőt a falon, egy pillanat alatt felmászik rá, és nézem, ahogy eltűnik az épület tetején. Kifújom a levegőt, amit olyan sokáig tartottam bent, hogy lehet, hogy fontolóra kellene vennem egy karrierváltást, mint olimpiai úszó, kivéve, hogy utálok úszni. Elindulok, de olyan lassan teszem, biztos vagyok benne, hogy figyel. Összeszedem a cuccokat a boltban, és bedobok pár extra csokiszeletet a kupacba. Egyet megeszek hazafelé menet. Egy Mr. Goodbart⁽¹⁾, amitől pajzán viccek jutnak az eszembe. Néhány pajzán és nagyon rossz viccel később elérem az ajtómat, épp ugyanabban az időben, ahogy a pizzám is. Egy húszas borravalót adok a fickónak, és feltartok egy csokiszeletet a kezemben. – Ezt adja a nőjének. Így nem mondhatja azt, hogy nem adott neki egy igazán jó Goodbart ma este. – Figyelemre méltó komolysággal mondom ki ezeket a szavakat. Egy olyan tekintettel válaszol, ami a kétkedő és a felháborodás határán van. Talán azért, mert a vicc jobbnak hangzott a fejemben, ahogy általában lenni szokott. Vagy talán azért, mert hatvan körüli, és már nem egy Goodbar-bráner féle fickó. Bárhogyan is, hagyja, hogy megtartsam a csokimat, amit élvezni akarok ezen az estén. Becsukom és kulcsra zárom az ajtómat, és a konyhába megyek, ahol leteszem a pizzás dobozt, megragadom az üdítőmet, és beteszem az őrölt kávét a hűtőbe. A kávé nem a hűtőbe való, de most jövök rá, hogy nincs kávéfőzőm, így nem hiszem, hogy számítana, hol van. A konyhaszigethez megyek. Rozsdamentes acél, amit igencsak keresnem kellett. Jó netes vásárlást csinálok. Kinyitom a pizzás dobozomat, fogok egy szeletet és beleharapok. Ekkor fagyok le. Van benne egy üzenet. Egy Junior üzenet. Ledobom a szeletet és elolvasom anélkül, hogy megérinteném.

H, mint hiányzom? Én hiányoltalak.

Cs, mint csalódott. Nem hozzád való volt. Ez a város nem hozzád való.

B, mint bocsánat. Aaaaannyira de aaaaannyira meg fogod bánni.

F, mint figyelmeztetés. Ne mondd, hogy nem figyelmeztettelek.

Junior nem a Játékos volt. Fogok egy szelet pizzát és befejezem. A telefonom csörögni kezd, Murphy az. – Megkaptam a fájlokat – mondom. – A prostik…

– Később, Love ügynök. A helyiek a segítségünket kérik.

– Tényleg? Máris? Ez valamiféle erőfitogtatás?

– Sajnos nem, van három halott nőjük, és azt hiszik, egy sorozatgyilkosuk. Eléggé elszántak, hogy megoldják az ügyet, mielőtt nyilvánosságot kapna. Azt akarják, hogy maga profilozzon.

– Nekik van az egyik legjobb profilozójuk az egész nyomorult világon. – mondom, gondolva a régi mentoromra most először mióta elfogadtam ezt az új szerepet a munkacsoportban. A mentorom itt van. Miért nem gondoltam erre előbb?

– Igen – erősíti meg Murphy. – Roger Griffin. És ő az egyik, aki kérte a maga közreműködését. Most menjen. Megüzenem a címet. És Love ügynök, emlékezzen a leckére, amit megtanult. Kommunikáció. – Leteszi és egy személyes megoldandó problémával maradok. A mentorom, az a férfi, aki szörnyeket és gyilkosokat lát ott, ahol más balerinákat, iskolai tanárokat, és Lilah Love-ot, azon van, hogy a szemembe nézzen. És már amúgy is félreléptem azzal, hogy idejöttem, esélyt adva neki, hogy lássa a szörnyet, ami félek, bennem van. De most már túl késő. Nem futhatok el és nem menekülhetek.

 

VÉGE

 

^{(1)         Mr. Goodbar:  mogyorós csokiszelet a Hershey’s-től,  illetve szlengben a pénisz egyik neve}