15. Fejezet

15. fejezet

Fordította: Lilith

Csillagtalan éjszaka száll le mire elindulok, mennydörgés morajlik a távolban. Az elmém átvált arról a viharról, melyet magam mögött hagytam Westburyben arra a viharra, mely előttem áll East Hamptonban. És ez két következtetéshez vezet:

Szükségem van Kane-re.

Aggódok Rich miatt.

Ezek a dolgok nem zárják ki kölcsönösen egymást, tekintve, hogy Rich vetette magát Kane útjába, másrészről viszont Kane és én ismeretlen ellenségeink tűzvonalában vagyunk, akik úgy tűnnek, fokozzák a játékot. Miután egyenletes tempóban fogyasztom az autópálya mérföldjeit, a jelzőlámpa és a visszapillantó tükör tiszta, Richet tárcsázom, csakhogy egyből hangpostára kapcsol. Újra megpróbálom ugyanazzal a kimenetellel. – Csessze meg!

Az ujjaim viszketnek, hogy Kane-t tárcsázzam, de a körülmények nem változtak. A ma éjszaka, nem jó éjszaka számunkra egy dokumentált kommunikációra. A telefonom megrezzen a bátyám számával, és gyorsan válaszolok. – Mi történik? – kérdezem.

– Rich nem válaszol a hívásaira vagy szöveges üzeneteire. Elgurultam Kane irodái mellett. Nem látom ott annak az FBI ügynöknek a kocsiját vagy Richét. Beszéltél vele?

– Nem – mondom. – És próbáltam Rich számát is, és hangpostára kapcsolt, de azt elmondhatom, hogy Kane semennyi időre sem engedte volna őket az épületében maradni. Ilyen sokáig biztosan nem.

– Akkor biztos bevitték őt kihallgatásra.

– A te őrsödre vitték volna – vitatkozom.

– Nem, ha azt tervezték, hogy letartóztatják – vág vissza.

– Hacsak nincs valamijük Kane ellen, amiről mi nem tudunk, nincs ellene bizonyíték. Ezt te is tudod. Bevinni őt, eltávolítani őt az irodaépületéből, zaklatás lenne.

– És te sosem láttad még az FBI-t, bárkit is zaklatni? Megszorongatják.

– Nem tartóztatták le őt, Andrew, de hívd fel New Yorkot és kérdezd meg, ha ettől jobban érzed magad.

– Próbáltam. Nem sikerült. A labda a te térfeleden van.

– Nem hívom fel a főnököm – közlöm.

– Dühös, amiért ma este bajba kerültél, igaz?

– Igen. Tehát ismétlem, nem…

– Szükségem van arra, hogy felhívd Murphyt, Lilah.

– Andrew…

– Értem, húgom.

– Basszus, Andrew. Gyűlölöm, amikor előhozod ezt a testvéri szarságot.

– Igen, nos, neked is viszont, húgom. Mert ebben az életben körülbelül százszor hallottam már a testvér kártyát.

Megfeszülnek az ajkaim, a kormánykeréken lévő ujjaimmal együtt. – Felhívom. – Leteszem és tárcsázom Murphyt.

– Love ügynök – köszönt, a nevem meglehetősen precíz a nyelvén. – Már is van egy másik problémánk, amiről nem gondolom, hogy ön idézett elő?

Szemét – gondolom. És kurvára remélem, hogy nem. – Letartóztatták Kane-t, vagy bevitték kihallgatásra? – kérdezem, nyugodtnak hangzok és majdnem édesnek. Rendben, édesnek valószínűleg nem.

– Mit mondanak a helyiek? – kérdezi.

– Rich elment a New York-i seggfejekkel Kane-nel beszélni, és most nem érjük el őt. És nem hiszem, hogy beszélnem kellene Rich és Kane együttes problémájáról, eltekintve Richtől, Kane-től és a két New York-i seggfejtől, akik a hatáskört akarják, melyet most készülünk átvenni.

– Hogy a pokolba került Rich ennek a szituációnak a közepébe?

– Két lábbal és egy mosollyal – mondom. – Nem tartozik a terephez.

Murphy egyfajta morgó hangot hallat, amely olyan dolgokat juttat eszembe, amikre nem akarok gondolni. – Visszahívom – közli, és lerakja.

Mintha egyedül próbálnám bizonyítani azt a mondást: – Ne próbálkozz ugyanazokkal a dolgokkal, eltérő eredményeket remélve. – Újra tárcsázom Richet, és nem kapok jobb eredményt, mint korábban. A telefonom majdnem azonnal megrezzen egy hívástól, de minden reményem, hogy Rich az, szertefoszlik, mert a bátyám neve villog. – Felveszem és hallom, ahogy elkezdi – Felh…

– Komolyan? – követelem, rövidre zárva. – Öt percet adtál nekem?

– Tízet. Felhívtad a…

– Igen. Próbál rájönni, hogy mi folyik itt. Visszahívlak, amikor megtudok valamit. Ne hívj öt percen belül, amit tíznek fogsz nevezni. Nem fogok válaszolni, ha nincsenek híreim. És jobban teszed, ha te is hívsz engem, ha hallasz valamit, vagy esküszöm…

– Épp most mondtad nekem, hogy nem fogsz válaszolni.

– Oké, nagyokos. Ne hívj engem hírek nélkül, és jóban vagyunk.

– Tényleg egy ribanc vagy, Lilah.

– Tudom – mondom. – De imádod.

– Biztos vagy ebben?

– Persze. A húgod vagyok. – Sípol a telefonom. – Ez ő lesz. Tartsd! – Megnézem a hívásazonosítót és átkapcsolok. – Igazgató úr.

– Mért hangosít ki folyton?

– Ebben a szent pillanatban egy olcsó kocsit vezetek más lehetőség nélkül.

– Bluetoothnak vagy fülhallgatónak hívják. Nem szeretem a kihangosítást. Szerezzen egy fülhallgatót! – majd továbblép. – Kane-t nem tartóztatták le vagy vitték be kihallgatásra. Ez mind, amit jelenleg a bennfentesem mondani tud nekem. De utasítást kaptam, hogy vegyek részt egy konferenciahíváson a főnökömmel és a New York-i kollégával holnap reggel, hogy áttárgyaljuk az illetékességet.

– Szóval a ma estét erre a hívásra készítették elő? – feltételezem.

– Úgy tűnik. Bármi üzenet Richtől vagy Kane-től?

– Semmi – mondom –, de Kane-től nem fogok hallani. Mint ahogy mondtam, nem őrült. Nem fog belerántani és később elveszíteni, mint potenciális szövetségest, és bármi, amiről úgy tartanánk, hogy helytelenül időzített kapcsolatfelvétel, azt okozná. – Tényleg ezt mondtam volna? Elgondolkozom, mielőtt folytatom. – És Rich – teszem hozzá –, még mindig az ellenséggel kell lennie, és játszva a játékát. Nagy falat ez neki, túlvállalta magát, Igazgató úr.

– Ezt már mondta – jegyzi meg szárazon. – Kane nem őrült, én pedig nem vagyok hülye. Nincs szükségem arra, hogy újra és újra elismételjék a dolgokat, és semmit sem teszek ok nélkül.

Sípol a vonalam. – Ez ő? – kérdezi Murphy.

Rápillantok a kijelzőre. – A bátyám az, akit úgy tűnik, épp most tettem le.

– Tájékoztassa őt. Folytassa ezt az új kommunikációs dolgot, amit csinálsz. Nekem megfelel.

Befejezi a hívást, én pedig válaszolok a vonalra. – Kane-t nem tartóztatták le vagy vitték be kihallgatásra.

– Akkor hol van Rich és miért nem válaszol?

– Fogalmam sincs – mondom. – Kilenc körül visszaérek oda. Ha akkorra sincs ott, elindulok és vadászni fogok rá.

– Itt leszek, mikor ideérsz. Nem hagyom el az őrsöt, míg nem hallok felőle.

– Elmegyek hozzád.

Lerakjuk, és a telefonom azonnal csörög, de még most sem Rich az. Greg hív, és ez a hívás csak egyetlen dologról szólhat. – Gyorsan terjednek a hírek, pedig te már többé nem is vagy a belső körökben – mondom.

– Igen – ért egyet Greg. – Így van, és még mindig tartom a kapcsolatot. Tudod, hogy működik ez. De ezt félretéve, Jézus Szent Anyja, Rick Suthers halott?

– Felakasztotta magát, csak úgy, mint a húga.

– Basszus. Tudta, hogy mész? Az idézte elő?

Baszódjak meg. És baszódjon meg. Keresztül akarok nyúlni a telefonon, hogy szájba vágjam. – Seggfej vagy, Greg – közlöm. – És ma már nem igazán tudok még egy seggfejet kezelni. Tűnj el! – Leteszem.

Nem hív vissza. Ismer engem. Nem fogok válaszolni. A szemét ugyanarra a nyers idegre csapott rá, mint Murphy néhány perce, és a közös erőfeszítésük kihúzta ezt az ideget a Másvilágomból, mielőtt készen álltam volna rágódni rajta, inkább, minthogy az rágódjon rajtam. Viszont most egyedül vagyok egy kocsiban, éppen úton, és az őrülten csörgő telefonom nem csörög többé. A csend elkerülhetetlen Greg szavainak a hatása miatt. Gondolataim visszatérnek a testnél hagyott könyvhöz. A mögötte álló üzenet az, amely néhány részletet kegyetlenül világossá tesz: Lane azért halt meg, mert én valakihez túl közel kerültem. Rick azért halt meg, mert ismét közel vagyok. És a döntésem, hogy ma este odamenjek, nem olyan, melyet meg tudnék változtatni.

Valaki azt akarta, hogy visszajöjjek ide. Kane és én állapítottuk meg ezt a tényt. És most valaki gúnyolódik velem, megbüntet, mint azon az éjszakán, amikor megerőszakoltak. Talán én vagyok a következő az orrgyilkos listáján, de ez teljesen megfelel nekem. Várni fogok, és kurvára nagyon dühös leszek, mikor végre találkozunk.

~~~

Majdnem elérem a rendőrállomást, mikor csörög a bátyám. – Épp hívott Rich. Most áll be épp a parkolóba.

– Hárompercnyire vagyok. Mit mondott?

– Még semmit. Kint fogok vele találkozni, és rájövök.

Befejezi a hívást, én pedig jobbra fordulok, vezetek még néhány háztömbnyit, míg be nem fordulok az őrs parkolójába. Rich és a bátyám Rich kölcsönzői autója mellett állnak, Rich az ajtónak dől, a bátyám pedig mereven, előtte tornyosulva áll vele szemben, nyilvánvalóan olyan ingerülten, mint amilyen én vagyok. Pontosan melléjük kanyarodok, beteszem a váltót a „P” jelzésbe, de nem állítom le a motort. Kiszállok, nyitva hagyom az ajtót, és hozzájuk sétálok, hogy beálljak Rich elé, a bátyám mellé, a haragom Rich ellen irányul. – Örülök, hogy végre tudjuk, hogy nem vagy halott, vagy vérzel el valahol.

– Lemerült a mobilom aksija – szólal meg. – A hotel szobájában hagytam a töltőmet.

– FBI ügynök vagy, és nincs egy kurva tartalék mobilakkumulátorod? – követelem. – Jézusom, Rich. Nem tartozol a terephez.

– És a nő, aki meg akarja dugni Kane Mendezt, mikor Kane Mendez benne lehet mindebben, kellene? – csattan fel.

– Szent szar! Összeugrottál Kane-nel?

A bátyám keze hozzáér a karomhoz. – Nyugodj le, kishúgom. Nem ő az ellenség.

Nem veszek róla tudomást, és fenntartom a Rich ellen irányuló dühömet. – Mi történt? – fakadok ki.

– Kane és én szívből gyűlöljük egymást – mondja. – De civilizáltak voltunk, Lilah.

– Akkor mindkettőtöknek jár egy kibaszott süti.

– Pokolian biztos vagyok abban, hogy annál többet érdemlek – közli, közvetlenül a szemembe nézve. – És tudom, hogy tudod, mire gondolok.

– Hé – szólal meg Andrew. – Ne előttem. Ő a húgom, seggdugasz.

Rich hirtelen Andrew-ra fordítja tekintetét. – Én pedig nem vagyok Kane.

– Jó pont – mondja Andrew. – Folytasd.

– Az üggyel kapcsolatban – mondom élesen, miközben valami más éleset fontolgatok, például egy könyököt a bátyám bordái közé. – Mesélj a Kane-nel való találkozásról – teszem hozzá.

– Azok a New York-i seggfejek teljesen amatőr jelenetet rendeztek Kane irodájában.

– Milyen fajta jelenetet? – kérdezi Andrew.

– Semmi olyat, mint dolgok szétdobálása vagy Kane falhoz lökése – mondja. – De hangosan bejelentették magukat, jelvényeket villogtatva az előcsarnokban. Odavonzotta a figyelmet.

– És Kane mit tett? – erőlteti Andrew.

– Kane meglepően szívélyes volt. Beinvitált minket az irodájába, de akármilyen keményen szorongatták őt, az irodát és a találkozót Kane uralta.

– Te mit tettél? – kérdezem.

– Megfigyeltem minden jelenlévőt – mondja. – Mindenki abban a szobában, beleértve Kane-t is, új volt számomra. De gyors volt. Kinn voltunk harminc percen belül.

– És utána? – mondjuk Andrew-val együtt ugyanabban a pillanatban.

– Követtem őket egy étterembe a Seaside Hotelbe, South Hamptonban – mondja Rich. Azt hittem, a hotelben maradnak, olyan sokáig voltak ott, de távoztak egy órával ezelőtt. Követtem őket, amíg biztos nem voltam abban, hogy visszafelé tartottak a városba.

– Rájöttél, mi volt a céljuk? – kérdezem.

– Úgy tűnt, előkészületeket tesznek – mondja. – Woodsról kérdezték őt. Úgy tűnt, hogy összekapcsolnak olyan embereket, akiket Kane ismer, olyanokkal, akiket Woods ismert. Gyenge próbálkozás volt, de keményen hajtották őt emiatt.

– Azonban fel fogják használni arra, hogy magukhoz vegyék a fennhatóságot – mondja Andrew. – Hogy kezelte Kane a kérdéseket?

– Mint ahogy mondtam – válaszolja Rich. – Ő uralta a találkozót.

– Ennyi? – erőltetem.

– Nem – mondja Andrew. – Nem ennyi. Mind tudjuk, merre tartott ez. Lezárni az ügyet. Hagyjuk, hadd foglalkozzanak Kane-nel maguk.

– És akkor elszabadul egy gyilkos – jegyzem meg –, mert Woods és Kane ártatlan.

– Biztos vagy ebben? – kérdezi Rich, és nem Woodsról vagy a szerepjátszásról kérdez.

– Most megyek – közlöm Richre nézve. – Hívd fel Murphyt! – A bátyámra nézek. – Ne hívj!

A kocsimhoz sétálok, beszállok, és elgurulok, nagyjából végeztem mára a férfiakkal. A bátyám hajlandó engedni Woodsot, hogy feláldozza magát az apám kampányáért. Rich azt akarja, hogy Kane veszítsen. És ha Kane úgy dönt, hogy ezt akarja, mindenkit magával ránthat. És én vagyok az, akinek fenn kell tartania a békét és a józanságot. Nem csoda, hogy olyan átkozottul nyugodt és otthonos vagyok a holttestekkel. Sokkal kevésbé komplikáltak, mint az életemben jelen lévő férfiak.