23. Fejezet

23. fejezet

 

 

Fordította: Lilith

 

 

 

A rettegés nem nekem való. Kevésbé sem találom hasznosabb érzelemnek, mint a félelmet. Mindkettő túlzásokhoz, illetve helyzetekre és emberekre irányuló irracionális reakciókhoz vezet. Az irracionalitás hibákhoz vezet, a hibák pedig megölhetnek. Azonban mialatt a temetőhöz közeledek és leparkolok az apám ezüst Mercedese mellé, a rettegés egy bestia, mely nem hagyja magát figyelmen kívül hagyni, erősen befészkeli magát a zsigereimbe. Talán egy kis félelem is van ott. Azt gyanítom, hogy édesanyámat meggyilkolták, apám pedig a sírkövénél akar találkozni, hogy beszélgessünk.

Leállítom a motort és kiszállok a kocsiból, zsebre vágom a kulcsokat. A temető jól meg van világítva, lámpásszerű fejjel ellátott póznák vannak elhelyezve véletlenszerű helyeken. Édesapám háttal áll nekem, lefelé nézve édesanyám sírjára. Egy fűzfa – édesanyám kedvence – lágyan borul fölé, leárnyékolva a parcellát, amikor süt a nap, nem pedig amikor újra csillagok és egy félhold van az égen. Felé sétálok, nem fordul meg, de természetesen tudja, hogy itt vagyok, és azon tűnődöm, vajon a rettegés ugyanazon bestiájával küzd-e, mint én. Ez csak még több ok arra, hogy letudjam ezt a francba.

Ez a gondolat fokozza a tempómat, és megállok mellette. – Ő volt a napfény minden egyes szobában, ahová belépett – szólal meg.

– Igen – mondom. – Az volt. – De amilyen keményen próbálom elképzelni a mosolyát és a nevetését ezekkel a szavakkal, annyira nem megy, és az ehhez hasonló pillanatok valóban félelmet generálnak. Tehát valójában hazudtam magamnak, mikor azt állítottam, nincs hasznomra a félelem. Világosan nem így van. Csak nem azokkal a dolgokkal kapcsolatban, amelyek éjszaka csapnak le, vagy a szörnyekkel kapcsolatban, melyek az ágy alatt élnek, vagy a következő utcasarkon.

– Tudta, hogy voltak politikai törekvéseim ezen a városon túl – folytatja, az érzelemről a hatalomhajhászásra való ugrás bizonyítja, hogy az érzelem csupán a manipulálásról szólt. – Támogatott engem – teszi hozzá, megfordul, hogy szembe nézzen velem.

– Nincs kétségem afelől, hogy támogatott téged – mondom, szembe nézve vele, tekintetem átfut gondosan ápolt, őszülő haján, illetve tengerészkék, hajszálcsíkos öltönyén, amely kétséget kizáróan megér vagy jó tízezer dollárt, olyan pénz, melyet édesanyámtól örökölt.

– Azt mondta volna neked, hogy támogass engem – teszi hozzá.

– Sosem támogatta volna, hogy egy ártatlan ember vigye el a balhét ezekért a gyilkosságokért. És erről szól ez az egész, igaz? Rólam, hogy nyitva tartom ezt az ügyet és foltot ejtek az életrajzodon?

Megfeszül egy izom az állkapcsában. – Sokkal magasabbak a tétek, mint a te kis állásod az FBI-nál vagy pár gyilkosság.

– Pár gyilkosság? – követelem. – Öt orgyilkosság. Öt elvett élet.

– Van egy nagyobb kép – csattan fel. – Évekkel ezelőtt választottak ki, melyet egyesek úgy hívnak Titkos Állam vagy Társaság, és következetesen készítettek fel erre, hogy induljak a választásokon. Ők a világ igazi irányítói. És igen, azt mondtam, a világé. A kormányunk, és megannyi az egész világon, arra van berendezve, hogy az arca legyen azoknak, akiké a tényleges hatalom.

– Kik ők? – kérdezem, szembe nézve most egy szekta változatával, ahogy gyanítottam. Csupán nem gondoltam, hogy az átkozott apám is benne lenne.

– Ezt nem mondhatom el neked – válaszolja. – Sohasem fogom ezt neked elmondani. Nem leplezed le ezeket az embereket. És nem hagyod figyelmen kívül a kívánságaikat anélkül, hogy megfizetnéd az árát. Nem ejthetek foltot az életrajzomon, különben nem lesznek elragadtatva.

– Mi a francot zagyválsz, apa? Ez őrültség.

– Hívd, ahogy akarod, de ez így van, Lilah. Mindannyiunkat irányítanak, de néhányunk tudja, hogy az ő kezükben van az irányítás. Mi tudjuk, mert részese vagyok ennek a belső körnek.

– Andrew benne van ebben a körben?

– Eleget tud ahhoz, hogy ne keresztezze őket.

– Ez nem válasz. Anya tudott erről a Társaságról?

– Igen. Mélyen gyökereznek Hollywoodban. Mélyen gyökereznek bárkivel, akinek megvan az a mennyiségű pénze, ami egyenlő a hatalommal.

– És Pocher a feje ennek a Társaságnak?

– Nincs egy bizonyos személy, aki a Társaság feje, bár vannak tanácselnökök.

– De Pocher benne van – erőltetem.

– Én benne vagyok – mondja. – Mindössze ennyit kell tudnod. És nem fogsz beszélni erről senkinek. Ne kutass a Társaság után, különben megölnek téged. És ne válj problémává a számukra, különben eljönnek érted.

Akkor már tudom. Tudom, hogy ki támadott meg engem. – Már eljöttek értem. Megerőszakoltattak.

Megrebben a szeme valamitől, amit nem tudok megnevezni, de az általam várt harag helyett inkább egyszerűen megkérdezi: – Mikor?

– Mikor? Mikor? Pont azelőtt, hogy elmentem Los Angelesbe. Megerőszakoltak. Ez az, amit támogatsz. Embereket, akik rossz dolgokat tesznek azokkal az emberekkel, akiket szeretsz.

Az a valami a szemeiben ismét felvillan, mielőtt megkeményedik az állkapcsa és kiegyenesedik a gerince. – Nem tudod, hogy ők voltak.

– Ezt mondod nekem? – követelem hitetlenkedve. – Nem tudom, hogy ők voltak? Épp most mondtam, hogy megtámadtak és megerőszakoltak.

Hozzám lép és megragadja a karom, majd magához húz. – Az erőszak nem öl meg téged, kislány. Ez az, mit meg kell értened. Ezek veszélyes emberek. Meg fognak téged ölni. Próbállak életben tartani.

– Mint ahogy megölték az anyámat.

– Az anyád egy repülőgép-szerencsétlenségben halt meg. Ne kezdj összeesküvés-elméleteket gyártani, amelyek miatt megölnek téged. Zárd le az átkozott ügyet, azután menj vissza Los Angelesbe, mielőtt felbosszantasz rajtam kívül valaki mást. – Elenged és felkiáltva elindul. – És tartozol nekem egy negyven éves single malttal.

Tartozom neki egy üveg piával. Elmondtam, hogy megerőszakoltak, és így fejezi be ezt a beszélgetést. Figyelem, ahogy elhelyezkedik a kocsijában és elvezet. Ott állok, hosszan figyelve, miután elment, és érzem, hogy remegek, a harag egy hulláma épp csak a felszín alatt van. Az édesanyám sírjához fordulok, és a sírkőre meredek, ebben a pillanatban a hiánya olyan mélyen hasít belém, amitől talán épp elvéreznék. Majdnem térdre rogyok a parcella előtt, mikor eluralkodik rajtam az érzés, hogy valaki figyel.

Tekintetem felemelem a temetőre és messze elér, azon az úton landol, amely részekre osztja a füves területet, ott találom őt: a sebhelyes férfit, egy pickup teherautó mellett állva. A gondolat, hogy azért van itt, hogy támogassa az apámat és megfenyegessen engem, egy szikra. Felrobbanok. Előhúzom a fegyveremet és elindulok felé, fejfák és sírkövek közt lavírozva. Egy jó hatvan másodpercig úgy áll ott, mintha talán valóban engedne szembeszállni vele, mielőtt hirtelen megmozdul, beszáll a teherautójába, és elmegy. A teherautó után futok, próbálva elcsípni a rendszámtáblát, de már túl messze van tőlem.

Elfordulok és elindulok egy másik ösvényen a halott-és-eltemetett testek tengerén keresztül, visszatérek édesanyám sírjához. Megállok felette, apám állításán gondolkozva, miszerint tudott a Társaságról. Nem lehetett tagja ennek a Társaságnak. Vagy talán tudott róla és az útjukba állt, csak úgy, mint én. Az életemben mindenki korrupt. Mindenki. Még Kane is, de legalább ezt tudtam, legalább értem, hogy ki és mi ő, hacsak… Ó, Istenem. Kane is benne van? Megrázom a fejemet: nem. Nem lehet. Pocher az ellensége, de biztosan kell tudnom, és amikor belenézek annak a férfinak a szemeibe, tudni fogom.

És ha ő is elárult engem, a korábbi múló pillanatok semmissé lesznek. Adrenalin hullámzik át rajtam, és tárcsázom Kane-t. – Hol vagy? – követelem, mikor felveszi.

– Otthon.

– Odamegyek – közlöm, majd bontom a vonalat és felhívom Murphyt.

– Love ügynök – köszönt.

– Tudnia kell, hogy Kane Mendez házához megyek, és vagy megölöm, vagy megdugom, vagy letartóztatom. Vegye ezt a vallomásomnak, ha megölném. – Elkezd nevetni, és visszamorgok: – Komolyan kinevet?

– Igen – mondja. – Nevetek. A felvétel kedvéért: nem hiszem el, hogy megöli Kane-t, nem érdekel, hogy kivel dug, és ne tartóztassa le. Túl nagy forrás, amire egy ponton rá fog jönni. Csak emlékezzen. Az ellenséged ellensége a barátod, és mindenki Kane ellensége, kivéve magát.

Fogalmam sincs, milyen sületlenséget zagyvál össze ez az ember. – Lerakom – mondom –, és csupán azért adom meg önnek ezt a szívességet, mert a főnököm. – Megszakítom a vonalat, és a kocsihoz sétálok, beülök, mielőtt beindítom a motort, és Kane háza felé tartok.