10. Fejezet

10. fejezet

Fordította: Isabelle

Tárcsázom Greget, és természetesen a hangpostájára kapcsol. – Greg – mondom. – Én vagyok. Tudod. Én. Az a valaki, akinek a telefonjait kurvára sosem veszed fel. És nem tudom, de talán jó okod van arra, hogy figyelmen kívül hagyj. Mint például részeg vagy és magadat sajnálod. Vagy talán éppen meztelenül vagy azzal a partitervező csajjal, akivel láttalak összemelegedni a buli estéjén. Nem szeretnélek félbeszakítani éppen akkor, amikor megszerzel egy jó csajt, mert az égiek tudják, hogy az alapján, ahogy kinéztél és bűzlöttél múlt héten, nem kapsz eleget. Talán…. – A hangposta kikapcsol. – A francba – mormogom. – Még nem végeztem. – Különösen, mivel, hogy a partitervező egy Romano.

Leteszem a telefont, de az újra csörög, és azt feltételezem, hogy Greg az, anélkül veszem fel, hogy megnézném ki az. – Megnézed a hívásaidat?

– Mi a pokol, Lilah?

Nos, ez nem Greg. – Nem tudom, drága bátyám – válaszolok Andrew hangjára. – Mi a pokol?

– Miért zaklatod Alexandrát Woodsról?

– Barátságos kérdések fánkok között nem igazán számítanak zaklatásnak. És ha arra van szüksége, hogy megküzdjön az ici-pici harcaival, tudom, hogy végül miért nem egy sarokirodában kötött ki Manhattanben.

– Veled ellentétben ő sokat tett ezért a közösségért és az apánk jövőjéért.

Hivatalosan is az őrület határán táncolok. – Tudod, Andrew, még akkor is, ha a bátyám vagy, ez durva volt. Különösen úgy, hogy én vagyok az egyetlen, aki úgy tűnik, megőrizte a józan eszét, szűklátókörű, meggondolatlan döntések helyett.

– Akármi a fenét jelentsen is ez, Lilah, nem érdekel. Be kell fejezni ezt a Woods szitut itt és most.

– És itt is van. A szűklátókörű döntés.

– Az állomásra kellett volna, hogy vonszoljalak ma reggel. Hol vagy most?

– Megcsináltad a papírmunkát Murphynek Woodsról, ahogy kérte?

– Mindketten tudjuk, hogy afelé tereli a bizonyítékokat, hogy Woods bűnös a te bátorításoddal. Te véget tudsz ennek vetni.

– Ez egy nem. Nem adtad oda Murphynek a papírokat, amiket akar. Nem tehetek semmit, hogy segítsek neked, amíg nem fejezi be a kiértékelést. Higgy nekem! Megpróbáltam elérni, hogy most hozza meg a döntését, nem pedig később. – A telefonom pityeg. – Fel kell vennem ezt a hívást.

– Be kell fejeznünk ezt a beszélgetést – vitatkozik velem a bátyám.

– El fogok menni az őrsre.

– Mikor?

– Hamarosan – mondom.

– Ma – követeli.

– Megpróbálom – befejezem a hívást és fogadom a következőt, ezúttal egy kicsit óvatosabban. – Love ügynök – mondom.

– Csak nem hivatalosak vagyunk, Love ügynök? – kérdezi Greg. – Hol van a Kurva-életbe kisasszony?

– Hol vagy?

– Még mindig Kelet-Hamptonban. – mondja. – És te?

– Miért vagy itt?

– Ismered a volt szupermodellt, Misty Morgant?

– Igen ismerem. Ő és az anyám barátok voltak. Miért?

– Én leszek a biztonsági ember a könyvturnéján, amit holnap rendeznek meg. És szent egek. Éppen azt mondtad, hogy ő az anyád barátja volt?

– Barát, aki inkább ellenség. Misty támadásai az anyám ellen olyan gyakoriak voltak, hogy annyi erővel Misty akár egy Vegasi éjszakai pillangó is lehetett volna egy filléres boltban.

– Remek. Egyre furcsább ez az egész.

– Kúrod őt és a Romano csajt? Jézusom, Greg, elég öreg ahhoz, hogy az anyád legyen. És ha arra gondolok, hogy valaha te voltál a normális.

– Jól néz ki. Híres. Az élet rövid.

– És ez a mentalitás egy csomó embert bajba juttat. Te is tudod. Én is tudom. Személyesen kell beszélnünk.

– Akármit is hiszel, hogy tudsz, nem tudod.

– Találkozz velem, nézz a szemembe, és válaszold meg minden kérdésemet, amit felteszek neked – mondom. – Érd el, hogy higgyek neked.

– Gyerünk – mondja, elfogadva a kihívásomat. – Hol és mikor?

– Most. Egy falatozóban, tíz percre Mistytől.

Megadom neki a címet és szétkapcsolunk, az ujjaim a kormányon dobolnak. A Romano nővel volt. Most Mistyvel van. Nem vagyok biztos abban, mi okozza Greg mostani viselkedését, de nem vagyok hajlandó leírni, mint rossz ember. Kilépek a kocsiból, megfogom a táskámat, mielőtt bezárnám. Megkerülöm az épületet a bejárathoz, látom, hogy vannak üres parkolóhelyek, ami remélem, egyenlő azzal, hogy vannak üres helyek bent is. Szükségem van arra a második csésze kávéra, pontosan azelőtt, hogy meginnám a harmadikat. Belépve az étterembe, érzem, hogy visszatér a szerencsém. Sok üres asztal van, és az egyik, a kedvenc sarki boxom is szabad. A pincérnő egy negyvenvalahány éves nő, a haja olyan szorosan van összefogva a tarkóján, hogy azt hiszem, mindjárt szétszakad a bőre a hajtövénél, üdvözöl.

– Itt vannak a lefoglalt helyeim.

Lefagy. – Lefoglalt?

– Igen. Nem mondták el magának?

Nem nevet, inkább zavarodottnak néz ki. Vagy tényleg mindjárt szétszakad a hajtövénél, vagy egyértelműen gáz vagyok abban, hogy beilleszkedjek, és laza társalgást folytassak. Mindkettő igazán elképzelhető, ami arra késztet, azt higgyem, hogy tényleg szükségem van a harmadik kávéra. Vagy piára. Talán mindkettőre.

– Elfoglalom a helyem – mondom, abba az irányba haladva, és a jó hír az, hogy nem állít meg. Azt is örömmel veszel tudomásul, hogy a bisztróban lévő emberek közül nem ismerek fel abszolúte senkit. Ezt nehéz megtenni ebben a városban, és mégis ez a hely mindig túlteljesít ebben a tekintetben. És jó pitéjük van.

Nyert ügy.

Győzelem.

Leülök a boxba háttal a falnak, szemem a bejárati ajtón. Rose, a pincérnőm a korábbi látogatásaim miatt gyorsan mellettem terem, megtölti a kávéspoharamat, bizonyítva, hogy egy jó borravaló a jó embereknek kifizetődik. Ami egy kellemes változás, mivel a jó borravaló, esetemben a foglalkozásomban a jó fülesek és tippek is, néha rossz embertől jönnek, és a jók mennek a rossz embereknek. Éppen csak, hogy kinyitottam a laptopomat, hogy elkezdjem begépelni a kutatásomat a kínai produkciós irodáról,  azon kapom magam, hogy bambán bámulom a monitort, és az elmém visszatér a múltba: hat nappal a támadásom után és azon az estén, amikor Laney meghalt a manhattani apartmanjában, amíg óvadék ellenében szabadlábon volt.

Greg és én beléptünk a liftbe, benyomtam a gombot a harmincadik emeletre a Central Parkban lévő épületben, majd odamegyek a húsz millió dolláros lakáshoz, ami Laney tulajdona volt. A luxus beceneve „A Call Girlök hercegnője” ami illik hozzá.

– Mi van veled, Lilah? – kérdezi Greg, abban a percben, ahogy ajtó beterel minket a liftbe mögöttünk.

Ez egy nehéz kérdés, amire nem akarja tudni a választ. Nem nézek rá. – Két csokiszelettel kevesebb a csokikvótám erre a hétre. Ez igazán szívás egy lány számára.

– Legalább kaptam tőled egy okostojás választ. Ez az első a napokban.

– Baszd meg! – mondom, miközben ránézek. – Ez, hogy hangzik?

Megnyomja a lift gombját, hogy megállítsa az ötödik emeleten. – Beszélj hozzám – követeli.

Megfordulok, hogy visszatámadjak.

– Mi a francot csinálsz, Greg? Nincs erre időnk.

– Miért? Mert Laney Brazíliába fog szökni mielőtt beszélhetnénk vele? Házi őrizetben van. Mi a fene van veled? Mi a baj?

– Te, ebben a pillanatban. A munkám, hogy dolgozzak az ügyön, nem az, hogy szórakoztassalak a viselkedésemmel.

– A viselkedésed határozza meg, azt, aki vagy, és ha ez a részed nincs jelen, te sem vagy jelen, és ez mindkettőnk számára veszélyes. Neked és Kane-nek problémáid vannak?

– Mi a franc ez veletek, pasikkal? Azt hiszitek, ha egy nő feldúlt, egy farok a felelős érte? - És mert még mindig engem bámul, adok neki egy csontot, és ez nem hazugság. Legalábbis nem teljesen.

– Ez az anyám halálának az évfordulója. És mindig ilyen vagyok az évnek ebben az időszakában, így tényleg nem tudom, hogy miért vagy kevésbé elfoglalva önmagaddal, mint általában, és tulajdonképpen észreveszed. De nem. Térj vissza a szokásos érzéketlen formádhoz. Úgy jobban kedvellek. – Megnyomom a gombot, hogy újra elindítsam a liftet, ismét előre fordulva.

Ő is előrenéz. – Mikor van az évforduló?

– Csak hagyd abba – mondom, és hála az égnek ezt teszi. Most mind a kettőnknek az ügyre kell koncentrálnia és a főnökünk akaratára, hogy felfedjük Laney teljes ügyféllistáját.

 Az emeletek gyorsan repülnek, és ahogy már sokszor tapasztaltam az elmúlt napokban, egy emlékkép, hogy beledöföm a kést a támadóm mellkasába, jut eszembe. A franc essen bele. És nem gondolom, hogy ennek egy olyan emléknek kellene lennie, ami lenyugtatja a bennem dúló vihart, de ezt csinálja. Ez egy jó emlék.

Megérkezünk Laney emeletére, a liftajtó kinyílik. Mindent félrerakok, csak az ügyet hagyom, és befordulok a folyosóra. Számtalan alkalommal találkoztam Laney-vel, amíg őrizetben volt. Harcoltam azért, hogy hazakerüljön, ahol tulajdonképpen le tudnám bontani a falait, és remélem, hogy a mai nap lesz ez a nap.

Greg és én szó nélkül haladunk a folyosón, amíg el nem érjük Laney lakásának bejáratát, megnyomjuk a csengőt. Laney azonnal kinyitja az ajtót. A szőke haja hátra van kötve, a bőre nélkülöz minden sminket. Fiatalabbnak néz ki, a maga huszonhat événél, a szemei fel vannak dagadva, mintha sírt volna. Rám néz, aztán Gregre. – Ki ő?

– A társam. Megbízhatsz benne.

– Nem. Benne nem. Ő nem jöhet be. Csak te.

Gregre nézek, aki bólint, és a falnak támaszkodik. Belépek az apartman előszobájába, egy modern csillár lóg felettem, ami inkább egy faszobornak látszik, mint csillárnak.

Laney egy ajtó felé bök, közvetlenül jobbra, és egy kis könyvtárba követem őt, ahol leülünk két bőrfotelbe, amit könyvespolcok vesznek körül. – Te szabadítottál ki, ugye?

– Igen – mondom őszintén. – Én tettem.

– Azt mondanám, hogy értékelem ezt, de mindketten tudjuk, hogy azért tetted, hogy beszélhess velem. És én nem beszélhetek veled.

– Tudok ajánlani neked egy alkut. Egy jót. Mi nem téged akarunk. Nem te vagy a célpont.

– Hány név adja meg a szabadságomat?

– Mindet akarom.

– Nem fogom neked elmondani mindet.

– Akkor nem fogod nekem elmondani a leginkább szükségeseket. És ez számomra nem fog működni.

– Akkor patthelyzetben vagyunk.

 Megfontolom a lehetőségeimet mindkét esetre. – Akkor adj nekem többet a neveknél.

Humor nélkül nevet és elfordul. – Ezt megtehetem. Istenem. Olyan dolgokat tudok neked mondani, amiket el sem hinnél.

– Tégy próbára.

– Nem.

– Milyen fajta dolgok? Szűkítsük a listát, és adjunk neked egy kiindulási lehetőséget. Egy kiutat ebből az egészből.

Rám néz. – Miért segítenél nekem? Tudom, hogy te ki vagy. Az anyád egy híres filmcsillag volt. Megérted ezeket a nagymenő embereket. Tudod, hogy mennyire szükségük van a magánéletre, és valakire, akiben megbízhatnak.

– Az anyám hírneve befolyásolta az életünket, amikor még kisgyerek voltam. Ami segít nekem megérteni, mit jelent tehetetlennek lenni a saját világodban. Az anyám csapdában érezte magát. Ő teremtette meg a személyazonosságát, ami börtönében tartotta. Mindez nálad is így van. Őt látom benned, nem őket őbenne.

– Az anyád megtalálta a kiutat?

– Csak a halálban – mondom. – Ne engedd, hogy a tied is ez legyen. Meg foglak védeni. Biztosítalak, hogy az az információ, amit nekem adsz, nem tőled származik.

– Nem teheted ezt, miközben kiharcolsz nekem egy alkut.

– De igen. A szavamat adom neked. De bizonyítható információnak kell lennie, amit megosztasz velem. Ezek nem lehetnek csak üres szavak.

– Mit szólnál egy gyilkosságoz, egy nagyhatalmú ember által? Megtenné?

Hangja olyan rideg és hűvös, hogy a hideg végigfut a hátamon. – Van bizonyítékod erre, mint ahogy említettem?

– Igen, de a probléma az, hogy ez a személy tudni fogja, hogy tőlem származik.

– Nem fogom hagyni, hogy ez megtörténjen.

– Tudni fogja. – Feláll. – Tudni fogják. Nem, nem tehetem meg. Nem akarok meghalni.

– Gondolkozz rajta! Bízz bennem, hogy megvédelek, mert ebben a pillanatban börtönbe fogsz kerülni, és öreg és ősz leszel, mire kiszabadulsz. Tényleg ezt akarod?

– Kérlek, menj el.

– Ha megvannak ezek a titkaid, és ezek valaki olyanról szólnak, aki befolyásos, nem leszel biztonságban a börtönben. Nem leszel sehol biztonságban, hacsak el nem rejtőzöl.

Ott hagyom, de ahogy elérem a bejárati ajtót, megérzem őt magam mögött. Nem fordulok meg. – Reggel visszajövök.

Kilépek a folyosóra, becsukom az ajtót magam mögött. Greg eltolja magát a faltól, és a lift felé megyünk. Nem beszélünk, amíg az utcára nem érünk. – Nos? – kérdezi.

Felé fordulok. – Közel vagyok az áttöréshez. Reggel visszajövök.

– Úgy értelmezed, hogy áttörés.

– Azt mondja, hogy bizonyítékot tud adni nekünk arra vonatkozólag, hogy a magas rangú ügyfelei gyilkosságot követtek el. És ez csak kezdet.

Visszapislogok a jelenbe, a tekintetem a most már üres kávéspoharamra esik, emlékezve a legbrutálisabb részre a Laney ügyemből. Megérkezve a lakásába másnap reggel, a nyilvánvaló visszautasítására, hogy kinyissa az ajtót, csakhogy később felfedezzem, hogy egy ágyneműről lóg a szekrényében. Gyilkosság, azonnal tudtam, de nem tudtam bizonyítani, a gyilkossági helyszín alapján. Visszagondolok Laney aggodalmára, amikor arra kényszerített, hogy elmenjek az előző este. Nem akarok meghalni, mondta igazi rettegéssel és aggodalommal a hangjában. Meggyilkolták. És ebben a pillanatban megvilágosodok. Ha a gyilkosságok, amikben nyomozok egészen Laney-ig vezethetők vissza, és úgy tűnik, ez így van, akkor ő lehet a közös nevező, amit kihagytunk a számításból? Vajon az összes áldozat neve az ő ügyféllistájából származik, vagy összegfüggött vele, amire soha nem kapott lehetőséget, hogy leleplezhesse, mielőtt meghalt?

Felpillantok és a tekintetem az étkező bejáratára vándorol, ahol meglátom Greget, hogy az ajtóban áll. Széles vállával, és majdnem két méteres magasságával az egész bejáratot elfoglalja. A farmerja, bakancsa, és narancsvörös színű Texas Longhorns pólója mind őskori darab, a főiskolai napjaiból Austinban. Átpásztázza az éttermet, de nem vesz engem észre, ami esélyt ad arra, hogy jól megnézzem, tanulmányozzam őt, árulkodó jelek után kutatva a hangulatával kapcsolatban, és a lelkiállapotáról. Átfuttatja az ujjait a dús, göndör, sötétbarna haján, amit gyakran csinál, mielőtt a hostess pulthoz megy, és bizonyítva, hogy a komfort zónájában van, megajándékozza a nőt egy csábító mosollyal.

Ez is része a teddy-mackós képességének, ami azonnal szívességeket eredményez neki, illetve bizalmat még idegenektől is. Elnyerte a bizalmamat és azt terveztem, hogy verek bele egy kis értelmet, nem kritizálom a jellemét. Egészen eddig a pillanatig, és két bizonyítottan elbaszott felismerésig: Még mindig Laney-nek hiszek, akit meggyilkoltak, hogy befogják a száját, és az egyetlen ember, akinek elmondtam, mit készül nekem feltárni, az Greg volt.