25. Fejezet

25. fejezet

 

 

Fordította: Lilith

 

 

Végre eljött az ideje, hogy találkozzak Szellemmel. Talán, csak talán, ez azt jelenti, hogy jómagam el fog fogni egy orgyilkost. És talán, csak talán, ez azt jelenti, hogy kicsinálhatom Pochert. – Valóban beleegyezett abba, hogy találkozzon velünk?

– Feltételekkel – mondja Kane.

– Milyen feltételekkel?

– Nem ő az a fickó, akit keresel, de hajlandó információt szolgáltatni. De nem tartóztathatod le vagy ölheted meg őt.

– Száz százalékig biztos vagy abban, hogy nem ő a mi emberünk?

– Igen.

– Miért?

– Szellem nem tagadja le a munkáját. Túl büszke rá.

– Mikor? – kérdezem.

– Most – mondja.

– Hol?

– Egyezz bele a feltételekbe, Lilah – erőlteti Kane.

– Jobban meg akarom majd ölni, mint amennyire le akarom őt tartóztatni – ismerem be, mert Kane-nek beismerhetem. És mert igaz.

– Nem mindig kapjuk meg, amit akarunk. Egyezz bele, különben most ez véget ér.

– Ezúttal – vakkantom.

– Mondd ki.

– Jézusom, Kane, egy fasz vagy. Nem fogom megölni őt, hacsak nem próbál megölni egyikünket vagy mindkettőnket, és nem is fogom letartóztatni. – És csak hogy tiszta legyen, megismétlem: – Ezúttal.

Két szívdobbanásig tanulmányoz, majd ezt mondja: – Vár ránk egy helikopter a reptéren, feltéve, hogy odaérünk a következő negyvenöt percben. Különben nélkülünk megy el.

– És úgy gondolod, hogy felszállni egy Szellem nyújtotta helikopterre biztonságos?

– Szellem és én kölcsönös tisztelettel viseltetünk egymás iránt, de nem fogunk felszállni fegyvertelenül arra a helikopterre.

– Te és egy orgyilkos kölcsönös tisztelettel viseltettek egymás iránt?

– Az ellenséged ellenségei a barátaid, Lilah. Van egy Társaság és mi többiek, és átkozottul biztosra megyek abban, hogy olyan emberekkel álljak össze, akik hasznosak lehetnek, ha arra van szükség.

– És nem fogsz ezért elnézést kérni, igaz?

– Nem, Lilah, nem fogok. És ha befejeznéd az elítélésemet, mindketten pokolian boldogabbak lennénk. Mert mindketten tudjuk, hogy minden alkalommal, mikor elítélsz, saját magadat és minket ítész el.

Feláll, és az ajtó felé tart. Felállok és utána szólok. – A jelvényem ítél el minket, Kane.

Megfordul és szembenéz velem. – Tudod, hogyan oldd meg.

– Szóval nekem kell megszabadulnom a jelvényemtől, és nem neked kell megszabadulnod a kartelltől?

– Kezdd el számolni a testeket. Végül úgy fogsz dönteni, hogy nem tudsz annak a jelvénynek a szabályai szerint élni. Addig is, és utána is, én itt leszek. De ne várj túl sokáig, ugyanis még a Társaság is itt lesz. – Kilép a szobából.

Követem őt, a válaszadás szándékával, de máris a telefonon lóg, és világos, hogy az egyik emberével beszél, és arra utasítja, hogy kövessen minket, mikor elmegyünk. És most amúgy sincs ideje a jó és rossz megvitatásának. Jelenleg az életben maradásról és egy gyilkos elfogásáról van szó. Bár talán erre céloz. Ez mindig erről szól.

Belép a hálószobába velem a sarkában, mindketten áthaladunk rajta, hogy belépjünk a hatalmas gardróbszobába, amelyet a ruhái szegélyeznek, a közepén egy asztal és egy szék van. Benyúl az asztal alá és megnyomja a gombot, melyről tapasztalatból tudom, hogy ott van. A tükrös hátsó fal azonnal szétnyílik, feltárva egy külön szobát.

Besétál, és ismét követem őt egy szobába, amely ugyanolyan hatalmas, és fegyverekkel van szegélyezve, sokról biztos vagyok, hogy illegális. Azonban mindig is tudtam, hogy itt vannak. Mindig elfogadtam, hogy léteznek. Megfog egy válltokot és felcsatolja a helyére, mielőtt belerak egy Glockot. Épp egy boka fegyvertokért nyúlok, mikor kezembe ad egy kést, ami már hozzá van rögzítve egy bokaszíjhoz. – Úgy hiszem, tudod, hogy kell ezt használni – mondja.

– Szemétláda – mondom, elfogadva azt.

– Itt az ideje, hogy befejezd előle a rejtőzködést.

– Elsétálok, mielőtt behúznék egyet. – Megfordulok és az ajtó felé tartok.

– Rendben van, hogy élvezted, Lilah.

Ledöbbenve attól, hogy tudja azt, amiről nem gondoltam, hogy még ezt is tudja, megállok és megmarkolom az ajtófélfát, miközben hozzáteszi: – Megérdemelte.

Megfordulok, hogy szembenézzek vele, és még csak meg sem próbálom tagadni az igazságot. – Tudom. Tudom, hogy megérdemelte.

– Akkor mi a probléma?

– Élvezted valaha is valaki megölését?

– Igen. Mert megérdemelték. És tudod, mennyi bűntudatot érzek bármelyik gyilkosság miatt? Semennyit. És tudod, mit érzek, mikor arra gondolok, hogyan döfted azt a kést annak az embernek a mellkasába? Sajnálatot, mert olyan gyorsan véget ért.

Ott állok számos szívdobbanásig, magamba szívva ezeket a szavakat, próbálva igazolni a bűntettemet egy másik bűntettel. Pontosan azzal a dologgal, amit egy másik szobában szajkóztam, és amiért elítéltem őt. Veszek egy levegőt és elfordulok tőle, a hálószoba felé sétálva, de a tekintetem megakad a tőlem jobbra eső ruhafalon. Az én ruháimon, amiket itt hagytam, melyeket itt tartott. Leteszem a kést az asztalra, és követi a fegyverem, a jelvényem, meg a telefonom, mielőtt lerúgom a csizmáimat, majd lehúzom ezt az átkozott, édes, rózsaszín blúzt, mely per pillanat olyan hamisnak érződik, mint a jelvényem. Lehajítom a földre, és gyorsan átváltok egy fekete pólóra és farmerre, mindkettő bele fog olvadni a sötétségbe, ha szükséges. Az apró csípőtáskámat visszacsúsztatom a helyére, a benne lévő pénzt, személyit és a hitelkártyákat szükségszerűen tartalmazva. Épp csak felcsatoltam a pengét, meg a pisztolytáskát, illetve felhúztam egy pár alacsony sarkú csizmát, mikor megcsörren a mobilom.

Felállok és rápillantok a számra, Lucas a hívó fél. Felveszem kihangosítással, és leteszem az asztalra. – Lucas – szólítom meg, kinyitva egy fiókot az asztal alatt, és bizony a tartalék váll pisztolytáskám még mindig itt van.

– Befejeztem a programot – mondja.

– És? – nógatom, belerázkódva a pisztolytáskába, felnézve a gardróbszobát a fegyverszobától elválasztó boltívben állva találom Kane-t, belehallgatva a beszélgetésbe.

– Azok a találatok jöttek fel, melyeket megjósoltál – mondja Lucas. – Te és Beth számos eseten voltatok rajta, de van egy dupla találatos labor technikus is. Rajta volt a Laney Suthers ügyön és a mostani New York-i gyilkosságon.

– Tudnál nekem írni egy nevet, némi adatot, és a személyt?

– Igen – mondja –, de csak hogy tudd, holtan esett össze egy szívinfarktus miatt három éjjel ezelőtt.

A tekintetem találkozik Kane-ével, és megosztunk egy egyetértő pillantást: a férfit meggyilkolták. – Rendben – mondom. – Bárhogy is van, küldd el nekem az információt. Mi a helyzet Greg Harrisonnal? Megnyitottad az ő fájlját?

Kane erre felhúzza az egyik szemöldökét.

– Francba – mondja Lucas. – Készen álltam arra, hogy leigyam magam azzal a negyven éves single malt skót whiskey-vel, amit hoztál nekem. Adj nekem egy félórát.

– Ha nem válaszolok, hagyj nekem egy részletes üzenetet – majd felkapom a telefont és befejezem a hívást.

Kane velem szemben van, mire visszateszem a helyére a telefont, teljesen a helyére rángatja a pisztolytáskámat és összekattintja a csatot. És hagyom neki. – Negyven éves skót whiskey? – kérdezi, kezeit a csípőjére téve. – Ez drága módja a hála kifejezésének.

– Megálltam az apám házánál és elvettem.

Felnevet. – Rád jellemzően hangzik, az a szemétláda pedig rászolgált. – Előhúz egy kis kézifegyvert a nadrágja hátuljából és megmutatja nekem.

– A kedvenc ízesítésem a Rugertől – a márkáról beszélve és elfogadva azt.

– És a szolgálati fegyveredtől eltérően – mondja, felkínálva nekem egy másik boka fegyvertokot – ez nem fog visszavezetni hozzám vagy hozzád.

– Igaz – mondom, elfogadva a szíjat. Kezdek elfordulni, de elkapja a csípőmet.

– Lilah…

– Bármit is készülsz mondani, ne tedd. Felfogtam. Ma éjjel a te világodban vagyok, nem az enyémben.

– Az én világom a te világod.

Megrezzen a telefonja, és megfeszül az állkapcsa. – Még nem végeztünk ezzel a beszélgetéssel. – Előhúzza a telefonját a zsebéből és rápillant az üzenetre. – Az embereim készen állnak arra, hogy árnyékként kövessenek minket a reptérre.

Bólintok és leguggolok, felszíjazva a bokatartót a csizmám alá, és beleteszem a fegyvert. Amikor felállok, Kane kétlépésnyire áll tőlem, és épp egy vékony, barna bőrdzsekibe bújik bele, amely – mialatt stílusos – a célnak megfelel. Elfedi a pisztolytokot. Megfogok egy ugyanannyira szalonképes, de hatékony, fekete bőrdzsekit, és felhúzom a pisztolytáskámra. Ekkor akad meg a tekintetem a jelvényemen, melyet még vissza kell raknom az övemre, és visszatérnek hozzám Kane szavai: A te világod az én világom.

Attól a pillanattól kezdve, hogy találkoztam vele, ez igaz, helyes vagy helytelen, jó vagy rossz. Ezt nem tagadhatom. Megpróbáltam két évig, és itt vagyunk, ami azt jelenti, hogy uralkodnom kell azon, amit ez jelent. Felkapom a jelvényemet és Kane-hez sétálok. – Befolyásolom a cselekedeteidet? – Feltartom a jelvényt. – Gondolsz a jelvényemre, mielőtt döntéseket hozol?

– Egész átkozott idő alatt.

– Gondoltál rá, mikor elmentem?

– Igen. Mert nem úgy terveztem, hogy távol maradok tőled, vagy, hogy te maradsz távol tőlem.

– Akkor megtartom az átkozott jelvény. Ugyanis nem leszel olyan, mint a kibaszott apád. Nem fogom hagyni. – Megfordulok és elindulok az ajtó felé, kezembe véve a telefonomat és beleteszem a zsebembe, mialatt elhaladok az asztal mellett. És érzem, hogy vissza akar engem húzni, de nem teszi. Jelenleg nem teheti meg. Van egy orgyilkos, aki ránk vár.

 

~~~

 

Pár perccel később Kane és én úton vagyunk a fekete Mercedes Roadsterjében, ami új szerzemény a garázsában. – Drága – szólalok meg, miközben beállunk egy egyenletes tempóra az autópályán –, de nem túl drága. – Rápillantok. – Okos. Egy férfi, aki tudja, hogyan vonja magára a figyelmet, és hogy kerüljön a középpontba.

– Megvannak a magam különc pillanatai – mondja. – Tudod, hogy sosem törődtem a rivaldafénnyel. Ez nem változott.

– De élvezed a hatalmat és az irányítást.

– Nem fogom tagadni, hogy ez az igazság.

– És ezzel ellentétben az apám éhezi a rivaldafényt. Ez tette azoknak az embereknek a célpontjává, ugye?

– Igen. És sok más politikai szereplőhöz hasonlóan, e miatt a benne lakozó éhség miatt olyan lesz, mintha övé lenne a hatalom és az irányítás, de őt fogják irányítani, és még engedelmes is.

– Nem menthetem meg őt, ugye?

– Nem. Nem tudod megmenteni.

– Te megtudnád? Valamilyen ponton te megmenthetted volna?

– Feltételezhetnéd, hogy meg tudtam volna, ha rájövök, mielőtt fejest ugrik, de mint mondtad, rivaldafényre vágyik, és némelyek számára ez egy drog, amely függővé teszi őket.

– Átkutattam az irodáját a házánál. Találtam egy név nélküli számot. Felhívtam, és Greg válaszolt.

– És?

– Azt mondta, jelenleg szerződéses biztonságis, és potenciális munkalehetőség miatt adta meg az új számát az apámnak.

– Úgy hangzik nekem, mint egy rossz hazugság.

– Hazugság, amin elbotlott – mondom. – És mondtam neked, hogy csaknem láttam őt egy Romanóval smárolni, mikor egy pár Romano kebel volt az, ami feltételezhetően bajba keverte. Szeretném azt hinni, hogy csak tisztára akarja mosni a nevét, azonban az apámmal való kapcsolata miatt úgy gondolom, hogy Greg egy nagy, kibaszottul hazudós, csaló vesztes. – Ez a gondolat felhúz, és kézbe kapom a telefonom, ismét Lucast tárcsázom kihangosítva.

– Baszd meg, Lilah – morogja, majd elmosódnak a szavai. – Egy türelmetlen cafka vagy.

– Igen, tudom, hogy imádsz. Mi van Greg Harrisonnal?

– Van egy folyamatban lévő belső ellenőrzés ellene, de a nyilvántartás szerint tiszta.

Összehúzom a szemöldököm. – Tiszta?

– Igen. Tiszta. Minthogy van egy nyilvántartás, de az tiszta.

– Nagyokos – csattanok fel. – Nyilvánvalóan túl részeg vagy most ahhoz, hogy ezen dolgozz. Hívj fel holnap.

– Tízszer részegebben is meg tudnám hekkelni az Amerikai Államot, mint amilyen most vagyok. A nyilvántartás tiszta. Nem foglak visszahívni téged holnap azért, hogy ugyanezt elmondjam.

– Mikor hagyta ott az állását? – kérdezem.

– Nincs dokumentált lemondás vagy elbocsátás.

És Greg mégis azt mondta nekem, hogy kilépett. Holnap ellenőriztetném Lucasszal, hogy van-e frissítés, de ez túl veszélyes, és Murphyn keresztül megfejthetem az egyenlet ezen részét. Kane bevisz minket a reptérre. – Menj inni, Lucas. Ünnepeld meg, hogy milyen nagyszerű vagy. Hívj át egy nőt, aki nem én vagyok, és idd le magad vele. A piát az apám állja.

– Micsoda? Ó, bassza meg. Ez az apád piája?

Részeg, és semmire sem emlékszik. Kinyomom.

– Úgy hangzik, Greg kötött egy megállapodást – szólal meg Kane, leparkolva minket az ajtóhoz közel és egy lámpa alá, biztos vagyok abban, hogy nem véletlenül.

– A kérdés az, hogy kivel?

– Tudom, hogy derítsük ki – ajánlja fel.

– Hogyan?

– Egy székkel és némi kötéllel.

– Ha bárki más lennél, azt hinném, hogy vicceltél. De mivel te vagy az, azért mondom ezt úgy, mintha ki kellene mondani, mert úgy tűnik, így kell tennem. Semmi szék. Semmi kötél.

– Neki vagy neked?

– Kane…

– Átgondolhatod mindkettőt, vagy kacsintasz egyet, és átgondolom én. – Rápillant a karórájára. – Itt az ideje, hogy találkozzunk Szellemmel. – Az ajtajáért nyúl, én is azt teszem, és besétálunk együtt az épületbe.

– Most mi lesz? – kérdezem.

Rámutat egy üres táblára egy ajtó mellett, és elindulunk arra, kilépve a kifutópálya egy magánterületére abban a pillanatban, mikor a közelben megjelenik egy helikopter, a mi irányunkba tartva. – Biztos vagy ebben? – kérdezem.

– Ha nem lennék, nem jönnél velem.

– És mégis felfegyvereztettél egy bejegyzetlen fegyverrel és egy késsel.

– Akkor sem lennél velem, ha nem lennék óvatos.

Nem igazán akarok arra gondolni, miféle megállapodást kötött Kane egy orgyilkossal, hogy biztonságban érezhesse magát vele. Vagy mennyi üzletet folytathatott le vele, hogy létre hozza a hűséget, és most nincs itt az ideje annak, hogy olyan részletek után érdeklődjek, amelyek lehet, hogy felhúznak. Megérkezik és landol a helikopter, a zaj dübörög a fülemben, a rotorlapátok felemelik a hajamat a nyakamról. Abban a percben, ahogy a lapátok épp csak a beton felett köröznek, Kane a hátamra teszi a kezét és előreterel. A kicsiny, ipari légi jármű felé sietünk, és nem lesz személyzet vagy lépcsők, hogy segítsék a beszállásunkat.

Kane kinyitja az ajtót és feltartja az egyik ujját, jelezve, hogy azt akarja, várjak, és amint megkapja a bólintásom, bemászik, és figyelem, ahogy előrelép, ahol a pilóta felé hajol. Harminc másodperccel később felajánlja nekem a kezét, és a fedélzetre ugrom. A kényelmes ülések felé lépünk és bekapcsoljuk magunkat. – Hova? – tátogom.

Kane megragad, és a fülemhez préseli az ajkait. – Mindössze annyit mondhat, hogy negyvenöt perc. – Visszadől, és máris felszállunk. Rápillantok a karórámra. Tíz harminc van. Elindítom a stopperem. Hivatalosan is elindultunk a sötét ismeretlenbe, hogy találkozzunk egy emberrel, aki pénzért öl. A karom megfeszül a mellkasomnál lévő fegyverem felett: technikailag én is pénzért ölök. Mikor okot adnak rá. És ha Szellem okod adna, ma éjjel megölném. És talán még élvezném is.