31. Fejezet

 

31. fejezet

 

Fordította: Lilith

 

 

Kane és én elkezdünk beszélgetni, amint be vagyunk zárva a kocsiba. Technikailag még csak nem is beszélgetés, mivel egyedül én szólalok meg. – A te házad – mondom.

Rám néz, erős arcvonásait elnyelik az árnyékok, és semmit sem mond. Szeretem ezt Kane-ben. Nem pazarolja a szavakat. Nem érzi szükségét magyarázkodásnak vagy bájcsevejnek. Jelen esetben egyszerűen csak beindítja a motort, sebességbe rakja a kocsit, és elvisz minket a francba a kikötőből. Az út hátralevő része csendben telik. Ez egy kényelmes, fesztelen csend, amely sokat elárul az egymás iránti komfort szintünkről, és ez ahhoz vezet, amire most a legnagyobb szükségem van: alváshoz.

Pokolian hosszú nap volt ez, alig egy szemhunyásnyi alvással előző éjjel, így nekidöntöm a fejem a bőrülésnek, becsukom a szemem, és elalszom. Még csak nem is álmodok. Nincsenek bevillanások vérről, késekről, sem gyilkosságról. Még csak nem is vagyok tudatában, hogy elaludtam, míg Kane garázsa nyitásának hangja fel nem ébreszt engem. Felülök, és a nyíló ajtóra meredek, ez egy üdvözlő látvány. Ez a hely menekülőút számomra, egy fallal körülvett oázis, az egyetlen hely, ahol nem kell előhúznom egy fegyvert és elkezdeni lőni, vagy keresztülvágnom magam a körülöttem lévő tengernyi cápán.

Még csak nem is várom meg, hogy leállítsa a motort. Kiszállok a kocsiból és besétálok a lakásba a konyhán keresztül. Ezen túljutva keresztülhaladok a nappalin, és még csak nem is habozok, elindulok fel a lépcsőkön. Belépek a hálószobájába, és egyenesen a fényűző és férfias, szürke kő és csempe borította fürdőszobájába megyek. Levetkőzni se habozok, elindítom a zuhanyt és belépek a forró víz alá.

És akkor történik meg, mikor figyelem a lábamnál lévő vértócsát. Oly sok vér. Képek villannak fel az elmémben, az emlék, ahogy hátraesek a véráztatta szőnyegre. A vér az, ami baszakodik velem. Az átkozott vér. Megrázom a fejemet, és az arcomhoz nyomom a kezemet. Kinyílik a zuhanyajtó és megjelenik a még mindig teljesen felöltözött Kane.

Felém nyújt egy pohár whiskey-t. Ledöntöm és az arcára pillantok. – Bassza meg, Kane! Csupa vér vagy. – Visszaadom neki a poharat. – Vedd le.

Összehúzza rám a szemeit, de nem mondja ki, amire tudom, hogy gondol: Még mindig nem vagy túl a vér látványán. Elveszi a poharat és megszabadul tőle, nem tudom, és nem érdekel hová tette, mielőtt levetkőzik és csatlakozik hozzám. Megfogok egy szappanos flakont és ráspriccelem. Ez nem a romantikáról szól. El akarom tűntetni a vért.

Leöblíti, a víz szétcsapódik az összes izmán, ahogy egyiket-másikat megfeszíti. Jól néz ki. Ez a tény, meg a pénze és a hatalma, hogy a város minden istentelen, hollywood-őrült sztárjelöltje el akarja nyerni a kegyeit. Én nem vagyok ilyen. – Nem szexelek veled, még ha így is nézel ki meztelenül – jelentem ki.

– Tudom – mondja, hátrasimítva haját a fején.

– Honnan tudod?

– Mert ez nem az, amire ma éjjel szükséged van tőlem.

– Mire van szükségem?

– Beszélgetésre.

– Miről?

– A jelvényedről. Arról, amiről mindketten tudjuk, hogy nem tudsz megszabadulni.

Nem vagyok nagy homlokráncolós ember, de néha-néha megtörténik, mikor rendkívül meg vagyok ihletve. Rendkívül megihlettek a vegyes üzenetei. Összeráncolom a homlokom. – Ezt akartad.

– Nem azon okok miatt, amikért azt választottad, hogy most tedd meg.

– Igazán? Mik az okaim?

– Hogy megszabadulj a saját és az én bilincseimtől. És ez nem működik.

– Mi a francról beszélsz, Kane?

– Elvégzem a piszkos munkát, így neked nem kell.

– Többé már nem. Ez a lényeg. Az én és a te szabadságod.

– Ez a lényeg, ami nem működik. Áthúzlak egy kicsit ide, hozzám. Áthúzol egy kicsit engem oda, hozzád. És félúton találkozunk. Ezért működünk.

– Azt mondtad, hogy ezt akartad – ismételem.

– Elmehetsz és még mindig önmagad lehetsz, de ha ebben a pillanatban mész el, a jelenlegi elmeállapotodban, meg fog változtatni. És én talán képes lennék együtt élni ezzel, de te nem tudsz.

– Megint fel akarlak pofozni.

– Amíg a tenyerem eléri utána az arcodat, addig hagyom magam.

– Hagyod nekem. Végeztem. – Az ajtó felé nyúlok. Magához húz és megcsókol. – Mi történt a beszélgetéssel?

– Változnak a dolgok. Többé már nem arra van szükséged. – Szája rázáródik az enyémre, és nem küzdök ellene. Igaza van. Változnak a dolgok, ami az egésznek lényege, hogy bedobtam a vízbe a jelvényemet. Változásra van szükségem.

~~~

Kane ágyában ébredek, olyan isteni ágyneműbe csomagolva, ami biztos milliónyi szálsűrűségű, napfény süt be az egyik közeli ablakon. Átfordulok és a hátán fekve találom őt, a mennyezetet bámulva. Én is így teszek. – Az első három gondolat, ami eszedbe jut – szólal meg.

– Az ágyadban vagyok. Ez az ágynemű nagyon lágy, és biztos, hogy marha sokba kerül. Nincs meg a jelvényem. Te jössz.

– Az ágyamban vagy. Ez az ágynemű tényleg marha sokba kerül. És nincs meg a jelvényed. – Felkel, és pizsama alsót húz fel. – Csinálok kávét.

– Tévedsz – mondom, tudván, mire gondol. – Nem akarom visszakapni.

– Nem – ért egyet. – De vissza kell kapnod. – Az ajtó felé tart, és figyelem, ahogy kimegy.

– Kibaszottul tévedsz, Kane Mendez.

– Mondd ezt nekem akkor, miután megittad a kibaszott kávédat – szól vissza, a hangja eltávolodik.

Nagy levegőt veszek, majd kifújom, elharapva egy újabb kiáltást. Lesz hozzá egy-két szavam a bizonyos kávé mellett. Lehajítom a takarót, és anyaszült meztelenül besétálok a fürdőszobába. Pisilek. Útban a mosdókagylóhoz – hogy megmossam a fogam – rádöbbenek, hogy hiányoznak a horrorfilmes ruháim. Kane gondoskodott róluk. Amikor nem ő maga a seggfejség definíciója, igazán tudja, hogyan legyen nem-seggfej.

Megmosom a fogaim és felhúzom Kane egyik pólóját, mielőtt a hálószobába sétálok, tekintetem azon az éjjeliszekrényen landol, ahol feltöltöttem a telefonom múlt éjjel. Kézbe veszem és észreveszem a nem fogadott hívást apámtól. Leülök az ágyra és meghallgatom az üzenetet: Igaza volt a főnöködnek. Ez egy győzelem volt. Életben vagy és ennek vége van.

Nem egy olyan jött, hogy: Aggódok érted, Lilah. Hogy vagy, Lilah? És igen, utálom ezt a kérdést, de egy apának foglalkoznia kellene vele annyit, hogy megkérdezze. Múlt éjjel, nem ma reggel. Ehelyett elismétli ugyanazt a kijelentést, amit Andrew mondott nekem. Ez fenyegetésnek érződik az apámtól, és a reggeli fényben figyelmeztetésnek a bátyámtól. Ez egy lényeges pontra vezet rá: lehet, hogy a Játékos halott, de az emberek, akik felbérelték őt a megölésemre, nem. Az ajtó felé sietek, majd le a lépcsőkön. Kane a kávéskannánál áll, és felém fordul, ahogy megállok a konyhasziget túloldalán, leteszem a telefonom, és rátenyerelek a pultra.

– Mi tartja vissza a Társaságot, hogy újra utánam küldje Szellemet vagy valaki mást?

Kane a szigethez sétál és leutánozza a testtartásomat, ő is rátenyerel a pultra. – Én és Pocher.

– Pocher? Miért állítaná meg őket Pocher?

– Megígértem neked, hogy megfizettetem azt az embert, aki a támadásodért felelős. Komolyan gondoltam. És abban a percben, ahogy rájöttem, hogy Pocher volt az, elkezdtem valóra váltani.

– Ez mit jelent?

– Hamarosan el fog jönni hozzád egy szívességért. Szüksége lesz rád. Tudni fogod, mit kell tenned, mikor megteszi.

– Ismétlem. Ez mit jelent?

– Tagadhatóságot, Lilah. Még egyszer, ez az ajándékom számodra.

El akarom lökni, de ismerem. Hiábavaló erőlködés. – Pocher egy ember a Társaságban. Hogyan kínálhat fel nekem védelmet?

– Erős. És motiválva lesz arra, hogy a te érdekeidet az övéivé tegye.

– Mi történik akkor, mikor a te elpusztításod áll az érdekében?

– Alábecsülsz engem, Lilah. Nem fog, megígérem.

– Nem becsüllek alá, Kane.

Megcsörren a mobilom, és lepillantva Murphy számát látom. – A főnököm, vagy volt főnököm, vagy mi a pokol most ő.

Felveszem a hívást. – Igazgató úr.

– Itt vagyok.

Tekintetem találkozik Kane-ével, és a szemöldöke felhúzódik látva nyilvánvaló döbbenetemet. – Itt, mint hol?

– East Hamptonban. Beszélnünk kell négyszemközt.

– Hol és mikor?

– Mivel tudom, hogy Kane-nel van, adok időt arra, hogy turbékoljanak, és felvegyen pár ruhát. Harminc perc. A temető. Édesanyja sírjánál.

Leteszi. Kane-re nézek. – Édesanyám sírjánál van.

– Édesanyád sírja. Az merre van?

– Murphy egy seggfej, de egy okos seggfej. Ez egy játék, hogy biztosítsa a felbukkanásomat.

– Úgy hiszed, hogy meggyilkolták. Az ő sírját választotta. Nincsenek véletlen egybeesések, Lilah. A saját szavaid.

Igaza van. – Fel kell öltöznöm. – Az emeletre sietek, gyorsan lezuhanyozom, feltűzöm a hajam a fejem tetejére, és felkapok egy világoskék farmert, meg egy fekete pólót. A fegyverem az övemre csatolva. Van egy késem, amiről úgy döntök, hogy az új szerencsehozó amulettem, és megvan a táskám. A jelvényem nincs meg. Felhúzok egy fekete blézert, és végeztem. Kane pontosan mellettem öltözött fel, és mikor készen állok a távozásra, találkozik velem a lépcső alján, és felkínálja a kulcsait. – Hacsak nem akarod, hogy elvigyelek – mondja.

Nem emlékeztetem arra, hogy itt van egy kölcsönzői autóm, leparkolva a házánál. Van valami annyira végtelenül kielégítő abban, ahogy elképzelem Kane Mendezt abban a szardarabban, az autóját vezetni pedig egy olyan üzenetet közvetít, amit közvetíteni akarok. Elveszem a kulcsait és az ajtó felé tartok, a válaszom benne van a cselekedeteimben. Amint beszállok és elindítom a motort, eszembe jutnak Kane szavai, a szavaim: Nincsenek véletlen egybeesések.

Az, hogy múlt éjjel mindenki telefonja ki volt kapcsolva, létrehozta a lehető legrosszabb kimenetelű helyzetet. Pokolian remélem, hogy a bátyám nem volt benne Eddie múlt éjjeli csapdába csalásában. Ez a gondolat rátesz egy lapáttal és bevadít. Jobb, ha Murphy sincs benne ezzel a temetői találkozójával, vagy esküszöm, rákaptam az ízére: lehet, csak összevagdosom az embert.