17. Fejezet

17. fejezet

Fordította: Lilith

Megkerülöm a szigetet, megfogom a félig megevett pizzaszeletet és sütit, és a szemétbe dobom, majd beleteszem a mosogatóba a kávés csészém. Mire visszaérek a szigethez, Kane belép a konyhába. Felém ballag, mindenfajta sötét gyönyörűség sugárzik felőle egy árnyalatnyi bűnösséggel – melyről épp most tagadtam, hogy az lenne. Fenébe. Biztos, hogy hallotta, ahogy megvédem. A pulthoz lép, közvetlenül velem szembe. Rátenyerelek a pultra. – Minden ember közül, aki jelenleg utánam kémkedik, te vagy a legrosszabb.

Leutánozza a testhelyzetemet, ő is rátenyerel a pultra. – Igazán?

– Igen. Tényleg.

Ajkai felfelé kunkorodnak, szemeiben vidámság csillan, nem megbánás. Szemétláda. – A szépfiúd Rich, tökéletes úriember volt ma – mondja. – Úgy tűnik, Love ügynök megfegyelmezte.

– Mondja az a férfi, akinek a jobb arcán még mindig ott vannak az ujjaim lenyomatai.

– Ha az a kísérleted volt arra, hogy megfegyelmezz, akkor a rossz játékot játszottam. De most itt vagyok. Próbáld meg újra.

– Ne kísérts, Kane. Még mindig dühös vagyok rád, amiért bedrogoztál. És hogy jutottál be ide?

– Nem volt bezárva, a rúd pedig nem volt a helyén.

– Lószart!

– Nem volt bezárva, Lilah, és leellenőriztem, mielőtt ma reggel elmentem. Nem használtad?

– Francba! Nem, nem használtam, ami azt jelenti, hogy megint volt itt valaki.

Felhúzza a szemöldökét. – Megint? Mi a fenét jelent ez?

– Intézkedtem felőle.

– Együtt csináljuk ezt, Lilah. Megegyeztünk.

– Az együtt azt jelenti, hogy együtt, Kane. Nem azt, hogy törtetsz előre és magaddal rángatsz engem.

– Csupán magam mellé rángatlak, gyönyörűm, ahelyett, hogy hagynálak magam előtt szaladni. Mi a fenét jelent a ’megint’?

– Nem futok el előled, Kane, amiről mindketten tudjuk, hogy erre utaltál. És hogy megválaszoljam a kérdésed, az első üzeneteim közül az egyiket az emeleti íróasztalomon hagyták.

– Ami azt jelenti, hogy Junior látta a nyomozati jegyzeteid.

– És ezt azért tudod, mert belenéztél a nyomozati jegyzeteimbe.

– Igen. Így volt. Ne várj bűntudatot. Előnyben részesítem a mocskos érzelmeimet, ha benne vagy meztelenül, különben nem pazarolok rá energiát. Feltételezem, hogy mivel te az vagy, aki, átnézted a házat, és tiszta?

– Átnéztem, de nyilvánvalóan szükségem van egy új biztonsági rendszerre.

– Én vagyok a te új biztonsági rendszered. Kaptál azóta még üzenetet?

– Nem vagy a biztonsági rendszerem, és nem, nem kaptam, ami visszahoz minket hozzád és a védelmedhez. Magától értetődő, hogy Junior tud arról, hogy meg vagyok figyelve. Nem tudjuk elkapni, bárki is ez, ha az embered a nyakamban liheg.

– Nekem túl sok holttest van ahhoz, hogy kihátráljak, Lilah. És bárki is ez, nem fog sokáig rejtőzni. Céljuk van.

– Talán az volt, hogy elriasszon. – Összehúzom a szemöldököm. – Hacsak…

– Hacsak? – unszol.

– Ha Los Angelesben azért történtek a gyilkosságok, hogy idehozzanak, és úgy tűnik, Junior el akar kergetni, akkor Junior nem ugyanaz a személy.

– Lehetséges, bár Junior talán csak egy nagyobb végjátékkal gúnyolódik veled.

– Gúnyolódik velem, majd megöl?

– Vagy velem gúnyolódik, majd téged öl meg.

– Bárki is bérelte fel a bérgyilkost, világosan ruhátlannak és megalázottnak akarta tudni az áldozatokat, mielőtt megölték őket. Ez haragról és gyűlöletről árulkodik. És mi van akkor, ha az én esetemben a düh és a gyűlölet mélyebbről fakad, ezért a megalázásom az, amit a felszínre kell hozni?

– El kell menned ebből a házból. Velem kell maradnod.

– Nincs szükségem bébicsőszre, Kane. FBI ügynök vagyok, te pedig…

– Az apám fia? Mint ahogy te az apád lánya vagy?

– Ez a szöveg kezd elavulni. Rukkolj elő egy újjal.

– Újat akarsz? Mit szólsz ehhez? Lépj ki az FBI-tól. Konzultálj helyette.

– És akkor veled lehetek?

– Igen. Akkor velem lehetsz.

– Akkor elveszíted az igazságszolgáltatásbeli bennfentesedet.

– Vannak igazságszolgáltatásbeli bennfenteseim – közli. – Ami nincs meg nekem, az te vagy.

– Azt akarod, amit nem kaphatsz meg.

– És mégis – szólal meg – megkaptalak, és még mindig akarlak.

– Megkaptál – mondom. – Többé már nem.

– Biztos vagy ebben?

– Igen. Mesélj nekem a találkozódról azokkal a New York-i seggfejekkel.

– Próbáltak kapcsolatba hozni Woodsszal. És helyesen feltételezed azt, hogy arra készülnek, hogy átvegyék az irányítást és kiszorítsanak téged. Te jössz. Mesélj nekem Rick Suthersről.

– Tudod. – Nem adok időt neki arra, hogy válaszoljon. Feltartom az egyik kezem. – Természetesen tudod.

– Öngyilkosság volt? – erőlteti.

– Nem, nem az volt. Ugyanaz volt, mint Laney-nél: az övét lemásoló gyilkosság öngyilkosságnak beállítva. Könyveken állt, amiknek össze kellett volna dőlniük, de nem történt meg: pont, mint Laney-nél. – Megfogom a könyvet és leteszem közénk, egy vasmarok szorítja a mellkasomat. – És ez volt az egyik könyv.

Ránéz, majd rám. – Milyen régóta volt halott, mire odaértél?

– Friss volt.

– Ki tudott arról, hogy odamész?

– Senki sem tudta, hogy meg fogom látogatni, de nyilván a megfelelő ember tudta, hogy a sziget azon részében vagyok. Feltételezem, ez váltotta ki. Bárki is volt az, talán nem tervezte azt, hogy én találjam meg a testet.

– A könyv arról árulkodik, hogy rád vártak.

– Minden áron elkértem volna átnézni az ügyirati feljegyzéseket. – Az elmém visszasodródik a tetthelyhez, és benyúlok a zsebembe a nyakláncért. – Ezt abban a ruhazsákban lévő öltönyben találtam, amiről eléggé biztos vagyok, hogy Laney temetésén viselt – mondom, letéve a láncot a pultra.

Felveszi, és a kezében tartja, mielőtt rám néz. – Szűz Mária. – Leteszi a könyv mellé. – És nincs olyasmi, hogy véletlen egybeesés, igaz?

– Túl sokat tudsz arról, hogy oldom meg a bűnügyeket. És egy percig sem hiszem azt, hogy a nyaklánc nem kapcsolódik azokhoz a tetoválásokhoz. A közös szimbólumok szervezetet jelentenek. – Felemelem a könyvet. – És ez. Ezzel azt közli velem valaki, hogy kopjak le a francba, amely alapján azt gondolom, hogy egyáltalán nem csaltak vissza. Inkább azt mondják, hogy húzzak el a városból.

– Egy tetovált áldozat a területeden nem lehet véletlen egybeesés.

– Talán nem – ismerem el. – Bárhogy is, az öregember által szolgáltatott nyom csapda volt?

– Lehetett, vagy a személy, aki a nyomot adta, lebukott és bevallotta, mit mondott nekünk.

– Igaz. Mondjuk azt, macska-egér játszma. Úgy érzem, mi vagyunk az egerek.

– Nem mi vagyunk az egerek. Még közel sem.

– Az ellenségünk tudja, kik vagyunk, de mi nem tudjuk, hogy ki ő. Mit tudsz a produkciós vállalatról?

– A felszínen nincsenek érdekesnek tűnő kapcsolatok, de lenyomoztatom a banki tranzakcióikat. Ott meg fogjuk találni a válaszokat, melyeket keresünk.

– Mikor?

– Holnapra. – Visszakanyarodik. – Biztos vagy benne, hogy senki sem tudta, hogy Suthershöz mész?

– Benéztem Bethhez egy kicsit, mielőtt eljutottam Long Islandre. Tudta, hogy arra megyek. Mellékvágányra vezettük azt, aki követett, majd ott volt a bátyám és te. – Belém hasít egy gondolat. – Valójában Gregnek megemlítettem Sutherst a mai ebédnél, de az csak egy felelőtlen, alig kimondott megjegyzés volt.

– Ismer téged. Nem teszel semmi felelőtlen és értelmetlen dolgot.

– Nem hiszem, hogy Greg volt az. És te kedveled Greget.

– Nem kedvelem Greget. Szimplán nem utálom őt. És mindenkinek van ára.

– A tied mi?

Eltolja magát a szigettől és megkerüli azt. Mire ideér az én oldalamra, szemben állok vele, a bárszék a hátamnál van. – Te vagy az, Lilah. – Közelebb lép, én pedig nem húzódok hátrébb.

– Nem akarok fegyver lenni, amely felhasználható ellened.

– Bárki, aki azt hiszi, hogy megúszhatja azt, hogy azzá tesz téged, szenvedni fog, és fájdalmasan. – Nem ad időt nekem arra, hogy tiltakozzak. – Nem te okoztad annak az embernek a halálát.

– Tudom – mondom, és megérzem a köztünk lévő vonzást, ami egy figyelmeztetés, hogy húzódjak vissza, és úgy is teszek, beleütközve a székbe. Kane velem mozog, és hátammal a szigetnél kötök ki, a kezei mellettem, kétoldalt.

– Nem te okoztad a halálát – ismétli.

– Mondtam neked, hogy tudom.

– Tényleg? – követeli.

– Igen, bassza meg, tudom.

– Mert ha hagyod, hogy baszakodjon a fejeddel – szólal meg, mintha meg sem szólaltam volna –, óvatlan leszel és holtan kötsz ki, és te nem halsz meg, Lilah. Megértetted?

– Nem fogok meghalni.

– Nem. Nem fogsz. És velem kapcsolatban, hogy azt akarom, amit nem kaphatok meg, mindketten tudjuk, hogy összekeversz a Szépfiúval. – Elrugaszkodik a pulttól. – Tudod, hogy hol találsz meg – mondja, mielőtt elsétál.

Megfeszül az állkapcsom, és követem őt végig a nappalin, míg eléri az üveg tolóajtót, és legalább tíz dolog van a nyelvemen, ami kikívánkozik. Mindegyikről tudom, hogy fel fogja bosszantani és azonnal visszahozza hozzám. De meg vagyok mentve ettől az ostobaságtól, amely veszekedést idézett volna elő, és amit dugás követ, mikor kilép és becsukja az ajtót. Elment. Azt akarja, hogy kövessem, de eléggé okos ahhoz, hogy ne várja ezt tőlem. És én nem is fogom ezt tenni. De odatrappolok, bezárom az ajtót és visszacsúsztatom a rudat a helyére.

Kizárom őt, majd megfordulok, hogy szembenézzek a házzal. Valaki megint itt volt. A kérdés az, mit tett, mikor itt tartózkodott?

~~~

Átkutatom a házat és átnézem a kamerafelvételt, amely irracionálisan tiszta. Minden ablakot. Minden ajtót. Minden fiókot. És nem találok semmit. Semmi nyoma sincs annak, hogy valaki itt volt. Amint száz százalékosan biztos vagyok abban, hogy a ház tiszta, felkapok mindent, amit összeszedtem a konyhában, és a nappali sarkában lévő hatalmas, kényelmes székhez megyek, innen rálátok a ház minden ajtajára. Egy óriási puff válik az asztalommá, én pedig leülök vele szembe a földre, a szék a hátamnál. Minden, amire szükségem van, a közelemben van. Jegyzetkártyák és Cujo a baloldalamon. Pizzás és sütis dobozok, helyszínelő táska, a könyv és a nyaklánc a jobb oldalamon. A számítógépem és a tányér pizzával és sütivel velem szemben. Egy törölköző is van a krémszínű párnán, megőrizve mohó, éhség kiváltotta disznólkodásomtól. Nem azért, mert törődök a párnával, hanem mert édesanyám törődne, és ez a ház még mindig az övének érződik.

Bejelentkezem egy privát email szerverre és online találom Tic Tacot. Közvetlenül ezt üzenem: Mid van a számomra? Ez a taktika megkíméli őt a teli szájjal beszélésem hallgatásának szükségétől, melyet máskülönben a jelenlegi éhségi állapotom megkívánna.

A gyilkosságok kiterjedtek: kettő Los Angelesben, egy New Yorkban, egy East Hamptonban. Te vagy az egyetlen közös nevező, amely összeköti az eseteket. Ott voltál a négy közül három ügynél. Mindenesetre elküldöm neked e-mailen a listát.

Hat közül négynél – gondolom, ha belevesszük Laney-t és a bátyját, de természetesen Tic Tacnak és Murphynek fogalma sincs arról, hogy van egy lehetséges kapcsolat. Végzek egy szelet pizzával és egy másikat ejtek a tányéromra, mielőtt legépelem: Még valami?

Elküldök e-mailben egy listát azokról is, akikről úgy találom, könnyen összeköthetők azzal a produkciós vállalattal, amelyről kérdeztél. Nem látok semmi szembeötlőt, de talán te igen. Nem tudom, hogy mi után kutatva ásol mélyebbre.

Ez egy veszélyes terület, amelyre sosem vele kellett volna rámerészkednem, és most ezt próbálom elkerülni ezt gépelve: Ez egyébként is egy erőltetett nyom. Átnézem, és értesíteni foglak, ha folytatnod kell.

Megszakítom vele a kapcsolatot, láthatatlanná válok online, mielőtt megnyitom az általa küldött email listát. Mire végzek, félrelököm a pizzát és semmivel sem rukkoltam elő. A gyilkosságok szétszórtan vannak, az ügyeken eltérő személyzet volt. Tényleg én vagyok az egyedüli közös nevező. Felkapom a könyvet meg a nyakláncot, és ráteszem őket a puffra. Helyesbítés: én és a Szűz Mária vagyunk az egyetlen közös nevezők. Helyesbítés ismét: én, a Szűz Mária és a gyilkos. És Kane. Ő kapcsolódik a támadásomhoz, a Szűz Máriához és a helyi gyilkossághoz.

Kezembe veszem a jegyzetkártya halmot és kimásolom az összes nevet, amit Tic Tac elküldött nekem e-mailen, de ezután semmim sincs. – Bassza meg. – Feldobom a kártyákat a levegőbe, és keresztül a szobán, figyelem, ahogy mindenfele szétrepülnek. Miért nem tudom ezt kitalálni? Tekintetem megállapodik édesanyám könyvének borítóján, a nekem hagyott üzeneten. Mindebben van egy nagyobb kép, és rá kell jönnöm, mi az. Mit hagyok ki.

Lefekszem a földre a könyvvel a mellkasomon, a plafont bámulva. – Gondolkozz, Lilah – mormolom. – Gondolkozz!

Visszakényszerítem az elmémet a bárba, a támadásom éjszakájára. Azt mondom magamnak, hogy újra éljem át, de helyette arra az éjszakára emlékszem, amikor először találkoztam Kane-nel. A Cove-nál voltam, a sziklák tetején, ahol több napja találkoztam vele. A helyen, amely a titkos menedékünkké vált. A helyen, ahol senki sem hallhatta, mit mondunk. A helyen, amit édesanyám szintúgy menedékként használt bárki elől, aki egy darabot akart belőle, beleértve édesapámat.

Nem tudom, hogy most miért pont ezt az emléket választottam, de az elmém körbe-körbe vezet, elvezet engem helyekre azért, hogy más helyeket találjak. Ismerem ezt, így becsukom a szemem és hagyom belesüllyedni magam ezen pillanatba, szél emelgeti a hajamat, az ajkaimon só van. Még azt is látom, mit viseltem: feketét. Tiszta feketét, mert a halál emésztett engem, belülről mardosott. Mélyebbre süllyedek az emlékben, újra átélve azt, mintha épp most történne.

Szél kerekedik körülöttem, az óceán felől fúj, hullámok törnek meg a sziklákon, só van az ajkamon, és most először a hónapban, mióta édesanyám halottnak lett nyilvánítva, a só nem a könnyeimtől. Ma éjjel megváltozott, inkább metsző, mardosó fájdalom, nem érzelmi vihar. A kimerültség kezd eluralkodni, a többhétnyi alváshiány végül utolér, de nem akarok elmenni a villához, édesanyám otthonához. Leveszem a blézerem és lefekszem a sziklákra, a fejem alá dugom azt, a hold fénysugarat vet rám. Becsukom a szememet, csupán pár percnyi pihenésre van szükségem, de összerezzenek egy zajtól, és felülök. Ekkor guggol le velem szemben egy férfi, akit még csak nem is hallottam közeledni, zakója és nyakkendője hiányzik, ingujjai könyékig felhajtva.

– Lilah Love – szólal meg, és bár még hivatalosan sosem találkoztunk, ez egy kisváros. Tudunk egymásról. És figyelembe véve azt, hogy kicsoda ő, és kicsoda édesapám, tudom, hogy valamilyen szinten félelmet kellene éreznem, de nincs így. Viszont már eldöntöttem, hogy nem fogok úgy meghalni, más emberek korlátai által bebörtönözve, ahogy édesanyám tette.

– Kane Mendez – mondom. – Hallottam rólad történeteket. Azért vagy itt, hogy megdugj, vagy hogy megölj?

– Azt mondod, hogy azt akarod, dugjalak meg?

– Az emlékeim alapján meglehetősen jól nézel ki öltönyben, szóval esetleg talán megdugnálak.

Felnevet. – Csakugyan?

– Igen. Csakugyan. Valójában miért vagy itt?

– Idejövök akkor, amikor gondolkozni akarok és egyedül lenni – mondja, leülve mellém és végignézve rajtam. – Te miért vagy itt?

– Édesanyám valaha ugyanabból az okból jött ide, mint te. Láttad őt valamikor?

– Nem – mondja. – Nem láttam őt, azonban találkoztam vele párszor. Nem csupán lenyűgöző volt, de kedves is a körülötte lévőkkel.

– Igen. Az volt.

– Apáddal, a rendőrfőnökkel is találkoztam. Ő egy fasz.

– Igen. Az. – Rápillantok. – Olvastam, és igaz, hogy van egy Yale diplomád?

– Igen, van.

– Édesapádnak is?

– Nem. A törvény nem csábító apám számára.

– Apádhoz hasonlóan sáros vagy?

Rám pillant. – Egyenes vagy.

– Igen. Az vagyok.

– Miért?

– Nem szeretem a bájcsevegéseket. Csak időpazarlás.

– Én nem teszek semmi olyasmit, mint az apám, sáros dolgot, vagy egyebet. Mi a helyzet veled? Igazságszolgáltatásbeli tisztviselő leszel, mint az apád?

– Az FBI visszasorozott, mikor elkezdtem a fősulit. Úgy volt, hogy ebben az évben befejezem a jogi iskolát és Virginiába megyek.

– Volt?

– Szereztem állást a New York-i rendőrségnél. Következő héten kezdek.

– Miért?

– Itt kell lennem. Ezt súgják az ösztöneim. Nincs másik válaszom.

– A halál vagy az ismerőshöz vonz, vagy az ismeretlen felé vezet. – Végignéz rajtam. – Néha a kettő kombinációja.

– Úgy mondtad, mit egy férfi, aki átélte ezt a tapasztalatot.

– Igen. Így volt. – Nem kínál semmi mást.

– A te édesanyád is elment, igaz?

– Igen. Apám egyik ellensége ölte meg, mikor nyolc voltam.

Tárgyilagosan ejti ki ezeket a szavakat, de van egy kemény él a hangszínében, mely sokkal többet sejtet. – Gyűlölöd őt.

– Ő az apám. És ezúttal nincs más válaszom.

Az apám lányaként elfogadom ezt a választ. Még meg is értem. – Mesélj nekem édesanyádról.

Rám néz, meglepődés van a szemeiben. – Édesanyámról akarsz hallani?

– Igen, akarok.

– Miért?

– Mert…. Csak mert.

– Olyan nincs, hogy csak mert, Lilah Love. Mindig van egy mélyebb jelentés, szándékosan vagy akaratlanul.

Kinyitom a szemem és visszajátszom ezeket a szavakat a fejemben: Mindig van egy mélyebb jelentés, szándékosan vagy akaratlanul. Felülök, és édesanyám önéletrajza lebukfencezik a földre. Felkapom a könyvet és rámeredek, valami az elmémbe mar. Valami, amit fel kell fedeznem, valami, amit a könyv mond nekem. – Szándékosan vagy akaratlanul – suttogom. Belém hasít egy őrült gondolat, és lerakom a könyvet a puffra, majd életre keltem a gépem. Rámegyek édesanyám IMDb profiljára és elkezdek keresgélni. Egy órával később megkapom a választ, ami után kutatok. Tárcsázom Kane-t.

Felveszi az első csörgésre; Kane nem kéreti magát. – Máris hiányolsz? – kérdezi, hangja arroganciától lüktet.

– Kane – sóhajtok fel.

– Mi az? – kérdezi, a hangja most már komor, passzolva a hevességemhez.

– Mindig van egy mélyebb jelentés, szándékosan vagy akaratlanul.

– Igen. Így van. Mire akarsz kilyukadni ezzel?

– A könyv elgondolkodtatott édesanyám haláláról.

– Édesanyád két évvel azelőtt halt meg, hogy mindez elkezdődött volna, és a támadásod előtt.

– Már két évvel korábban, hogy mi értesülünk erről, elkezdődött. A kínai befektetési vállalat, amely Laney filmjét finanszírozta, édesanyám filmje közül is pénzelt kettőt. – Összeszorul az állkapcsom. – Lehet, hogy szükségem lesz rád, hogy eltemess még egy testet, mielőtt ennek vége lesz.

– Visszamegyek.

– Ne. Nem fogok ma este baszni veled, Kane. Túl elfoglalt leszek azzal, hogy rájöjjek, hogyan basszak meg valaki mást. – Leteszem.