33. Fejezet

 

33. fejezet

 

Fordította: Lilith

 

Miután elhagyjuk a temetőt Kane-nel a rendőrségre megyünk, hogy felvegyék a vallomásunkat. Kane nem időzik ott miután végeztünk, elmegy az unszolásomra, hogy időt hagyjon nekem egy testvéri gyűlölet/szeretet parádéra. Azzal kezdem a hadműveletet, hogy csatlakozom Andrew-hoz az irodájában. – A városban van a főnököm. Tudja, hogy lezárom az ügyet, de van még más is.

A bátyám feláll, az ajtajához megy és becsukja azt, mielőtt ráül a látogatói szék karfájára mellém. – Most mi van, Lilah?

– New Yorkba költözöm. A főnököm kedvéért egy döglött aktákkal foglalkozó munkacsoporttal fogok dolgozni. Még mindig a Los Angeles-i irodának fogok jelenteni, de New York államra fogok koncentrálni. És azért is fogadtam el az állást, mert anya sírja arra emlékeztet, hogy egy nap mind halottak leszünk. Veletek kell lennem, srácok. Segíteni akarok apának a kampányában. Személyesen akarok veled harcolni, az egész elcseszett idő alatt.

Egy órán át beszélgetünk, és ezúttal megkapom vele a fánkjaimat. És a mai napon a bátyám olyan, mint a bátyám, és nem egy olyan ember, aki beleártaná magát a Társaságba, ha tudná, hogy léteznek. De egyelőre most jobb, ha annyiban hagyom ezt a témát. Amiről nem tud, az nem ölheti meg. Remélem.

– Elmondtad már apának? – kérdezi, mielőtt elmegyek.

– Tegnap összevesztünk – mondom. – Először csak azon kell túljutnom, de el fogom mondani. Ez az egyedüli lényege az itthonlétnek. A család.

– A család – mondja. – Emlékezz erre. Megvédjük egymást.

És apa verziója erről az, hogy megerőszakolnak, és nem megölnek, de ezt nem mondom ki. Ezzel válaszolok: – Ne baszakodj a Love családdal – és elmegyek.

~~~

Azon az éjszakán Kane-nel maradok. Murphy azzal hozza tudomásomra azt, hogy tisztában van az alvóhelyemmel, hogy az új jelvényemet Kane házához gyorspostázza. Nem sokkal az után, hogy kinyitom a csomagot, Kane bejelenti, hogy elmegy egy üzleti útra. Az a fajta üzlet, amit nem beszél meg, és épp, mint a régi időkben, tudom, hogy a jelvényem az oka. A villámban maradok az erősködése ellenére, hogy maradjak nála vagy a városban. Természetesen bizonyos vagyok abban, hogy valaki figyel engem. Még mindig célpont vagyok a Társaság számára, de még Kane is egyet ért abban, hogy Eddie-t eltemetik, mielőtt értem jönnek. Nincs más választásuk. A halálom, ilyen közel Eddie-éhez, kéretlen figyelmet irányítana rájuk és az apámra.

A nap hátralevő részét cicanadrágban és pólóban töltöm, interneten felkutatva a New York-i bérlakásokat, és eldöntöm, hogy nem fogok úgy élni, mint Los Angelesben. Nem úgy kell beilleszkedni, sem East Hamptonban, de még New Yorkban sem. Megtekintés nélkül kibérelek egy helyet. Nincs időm az afféle bájcsevejre, a mérd-fel-a-terepet-az-ingatlanossal szarságra. Ismerem a helyeket, és megnéztem a fotókat.

Épp csak aláírtam elektronikusan a bérleti szerződést, mikor kopogtatnak az ajtómon. Döbbenetemre Pocher áll a lépcsőmön. Kinyitom az ajtót. – Ha be akar sorozni szórólaposztásra a kampányhoz, abban béna vagyok. Végül szitkozódva átkoznám az embereket a saját lakásuknál, amiért leráznak. De szállíthatok fánkokat a kékruhás embereknek, és nyomathatom az egész „apám támogatja az igazságszolgáltatást” maszlagot, miközben próbálom nem megenni őket.

– Bejöhetek? – kérdezi, arckifejezése és hangszíne zaklatott, mintha valóságos ember volna. Még öltönynadrágja és fehér, legombolható galléros inge is gyűröttnek és rendetlennek tűnik.

Nincs nálam a fegyverem, de Pocher egy törékeny férfi, és egész biztos vagyok abban, hogy leszerelhetném egy tökön rúgással. Helyet kínálok neki a belépésre, és előre tessékelem, előremutatva a konyha felé, miközben vonakodok hátat fordítani. Amint a konyhába érünk, megállok a konyhaszigetnél, hogy közöttünk legyen, és az egyetlen frissítő, amivel kínálni tervezem, az a térdem és újra a térdem, amúgy sincs bármi más felkínálható a házban.

Kicsit kedvesen kell játszanom. Végül is el kellene játszanom az együttműködő leány szerepének részét. – Gondolom hallotta, hogy maradok.

– Elrabolták az öcsém. Hatalmas váltságdíjat kértek.

– Ó – mondom, mert ez kábé annyira zseniális, mint amilyen lehetek bármikor is. – Felhívom a helyi FBI irodát és…

– Az emberrablók a Mendez kartell riválisai Mexikóban. Beszélnem kell Kane-nel.

Murphy szavai jutnak eszembe: Te vagy az egyetlen, aki irányíthatja Kane-t. És ez hatalom. De Kane esküjére is emlékszem, miszerint megfizetteti Pochert a támadásomért és ráveszi, hogy forduljon hozzám.

– Nem fogja felvenni a hívásaimat – mondja. – Hívd fel.

– Több szerencséje lesz az FBI-jal. Átvehetem az ügyet.

– Hívd fel Kane-t – majdnem kiabál. – Kérlek – teszi hozzá, meglágyítva a hangját.

Ember, ez a kérlek biztos annyira fájt, mint egy pofon. Előhúzom a telefonom a kapucnis pulóveremből, amit viselek, és tárcsázom Kane-t. Azonnal válaszol. – Úgy döntöttél, hogy hozzám költözöl – mondja. – Vagy ott áll Pocher.

– Itt van Pocher. Elrabolta az öccsét egy rivális kartell, és úgy tűnik, azt hiszi, te tudsz segíteni.

– Hangosítsd ki, miután megkérsz arra, hogy ezt tegyem meg érted.

– Eléggé kétségbeesett, Kane. Kérlek, beszélj vele a kedvemért.

– Kérlek – mondja ki Kane. – Csak nem vagy engedelmes és édes, Lilah Love. Mikor visszaérek…

Benyomom a kihangosítás gombot. – Kane vonalban van – közlöm. – Kane. Itt áll velem Pocher.

– Hegyezem a fülemet, Pocher – mondja Kane. – Az egyiket. Oda kell érnem egy találkozóra, szóval gyorsan zavarja le.

– Az öcsémet elrabolta a Rodriguez kartell – szólal meg. – Ötven millió dollárt akarnak. Vissza kell kapnom őt élve.

– Rodriguez az ellenségem.

– Vissza tudja szerezni az öcsémet? – kérdezi.

– Miért éri meg nekem? – kérdezi Kane.

– Maga kapja meg az ötven milliót – mondja. – Átutalom magának most.

– Nincs szükségem a pénzére és nem is akarom azt – közli Kane. – A főnök, Luis Rodriguez, tartozik nekem egy személyes szívességgel, ami túlmutat a kartelljeink közti háborún. Annak a szívességnek a behajtásának ára van számomra. Tudja, mit akarok cserébe.

Pocher rám néz. – Megkapta a védelmem.

– Alakul – mondja Kane. – Menjen tovább. Ásson mélyebbre.

– Gondoskodok arról, hogy a szervezetünkből senki se bántsa őt, de nem menthetem meg a saját ostobaságától – csattan fel. – És távol marad a szervezetünktől. Egyezzen ebbe bele most, különben nem köthetem meg ezt az egyezséget.

– Kihez beszél? – kérdezem. – Mert úgy hangzik, hogy egy harmadik félhez, és ha én lennék az, bizonyosan a szemembe nézne és hozzám beszélne.

– Add meg neki, amit akar, Lilah – mondja Kane.

– Távol fogok maradni a szervezettől – mondom, máris az ötletes kerülőutakon tűnődve, hogy kicsavarjam ezt az állítást.

– Ha visszaszerzem az öccsét – szólal meg Kane –, és megszegi a szavát, Pocher, személyesen szállítom vissza az öccsét magához, a főnökhöz. Megértette?

– Felfogtam, Mendez. Szerezze vissza.

– Meglátom, mit tehetek – mondja Kane. És bebizonyítva, hogy még mindig figyeltet engem, hozzáteszi: – Most hagyja el a házát. Vedd fel, Lilah.

Pocher rideg pillantást küld felém, majd megfordul és elmegy. Felveszem a telefont és kikapcsolom a kihangosítást. – Itt vagyok – szólalok meg, a fülemhez téve a telefont.

– Mennem kell, de tudd ezt, Lilah Love. Tízszeresen fog megfizetni a támadásodért. Ez csak a kezdet. – Lerakja.

~~~

Eddie temetésének napján egy újabb Pochertől jövő hívással kezdem a reggelemet, és ugyanazt a választ adom neki, mint tegnap: Nem hallottam Kane felől. És ez az igazság, de számomra ez nem meglepő. Kane mexikói üzleti útjai általában olyan helyekre vezetnek, amiket „sötét helyeknek” hív a térerő szempontjából. És így felveszek egy fekete ruhát és egy pár fekete térdcsizmát.

Megérkezve a ravatalozóba egy szobányi egyenruhást látok meg, Greg nincs köztük, hagyott nekem egy hangüzenetet valami olyasmivel, hogy: „majd hívlak” vagy valami hasonló szarsággal. Innentől úgy döntök, az eső a nap legjobb része. Itt van a bátyám a karján lógó Samanthával, aki kárörvendő pillantásokat küld felém. És itt van az apámmal való találkozás, épp mielőtt elkezdődik a szertartás. – Mikor készültél elmondani nekem, hogy maradsz?

– Legkésőbb karácsonyig – mondom, és ez a lehető legjobb része a szóváltásnak, mielőtt csatlakozik Pocherhez a templom első sorában. Már maga a tény, hogy Pocher itt van, bizonyítja azt, hogy az ördög nem ég meg, mikor belép egy szent helyre.

Elfoglalok egy helyet a hátsó sorban, és elkezdődik a szertartás, könnyek és zokogások vannak mellettem, előttem, körülöttem mindenhol. Sosem tudtam mit kezdeni más emberek könnyeivel. Nem szeretem az érzelmek nyilvános kimutatását. Visszahúzódok, bezárkózom. Még édesanyám temetésén sem sírtam, és nem a fájdalom hiánya miatt. Mindenki más túl sok fájdalma fojtogatott engem. Ezért, mikor Pocher feláll és a templom hátulja felé indul, megfordulok és figyelem a távozását, majd megragadom a lehetőséget a korai távozásra és követem őt.

Kilépek a ravatalozóból, és a főbejárat, amely kinyílt, becsukódik. Követem Pochert, és amint kilépek, ott találom Kane-t, egy tökéletesen passzoló fekete öltönyben, a Roadstere mellett áll, Pocherrel vele szemben. Kane kinyitja a hátsó ülés ajtaját, és kiszáll egy Pochernél kábé tíz évvel fiatalabb férfi, aki körbeöleli karjaival Pochert. Beáll egy fekete szedán, és Pocher meg a férfi, akiről feltételezem, az öccse, beül a hátsó ülésre. Kane tekintete felemelkedik és találkozik az enyémmel, én pedig gyorsan kerülgetem a kocsikat, hogy csatlakozhassak hozzá.

– Vége van? – kérdezem.

– Nem – biztosít róla Kane. – Csak most kezdődött.

Nem kérdezem meg, hogy érti ezt. Tudom. Most már háborúban állunk a Társasággal. Talán mindig is így volt, de most már tudom. A szemeim tágra nyílnak.

~~~

Esőcseppek záporoznak ránk. Kane kinyitja a zárat és gyorsan fedezékbe vonulunk a kocsijába. – Temető vagy bent? – kérdezi, miközben az eső alábbhagy.

– Temető.

Bólint és sebességbe kapcsol. Megérkezünk egy kis idővel később, és mindenki előtt, és ahogy a vihar majdnem monszunná válik, az Eddie parcellája feletti sátor elrepül. A búcsúja olyan brutális, mint a gyilkossága. – Vissza kell mennem, el a városból – jelenti be Kane.

– Kartell ügy vagy más? – kérdezem, arra gondolva, mennyire utálom a bejelentését. Mennyire akarom, hogy a helyes dolgot mondja, a dolgot, amit nem mondhat. Ő Kane Mendez. Tudom, ez mit jelent.

– Lilah – szólal meg, hangja egy lágy ösztökélés, ami hajlandóvá tesz, hogy rá nézzek.

– Tudom. Ne kérdezzem. Hiteles tagadhatóság, igaz? Te végzed el a piszkos munkát, így nem nekem kell, ugye?

– Igen – mondja. – Elvégzem. Amit épp most műveltem Pocherrel, megvan a maga ára. Ezt meg kell értened.

Szembenézek vele. – Nem akarok ok lenni arra, hogy rossz dolgokat tegyél. Meg fogom tenni a magam rossz dolgait. Meg fogom magam menteni.

– Lehúztam rólad egy férfit, miután megerőszakolt, Lilah. Még csak ne is reméld, hogy gondolok a határokra, mikor arról van szó, hogy megfizettessem azokat, akik felelősek voltak ezért. Egy sincs. És ha ez felhúz téged, légy mérges. Azzal együtt tudok élni.

– És ha én nem tudok?

– Akkor is megteszem. – Előrenéz és elindítja a motort.

Dühös vagyok rá, annyira kibaszottul dühös, és még csak nem is tudom, miért. De ekkor Eddie sírjának hülye ponyvája a kocsink elé repül, majdnem mintha Eddie mondana nekünk valamit. És bevillan, ahogy a Játékos mondja: Kane halott, mialatt Eddie teste egy lépésnyire vérzett ki. – Nem lehetsz az apáddal vagy velem egyszerre, nem miattam. Különösen nem miattam.

Kane ott ül egy percig. Nem néz rám, de hirtelen a ponyva elrepül az utunkból és elindulunk. Lepillantok és meglátom a pohártartóban a fotót Kane-ről és rólam, amelyen az összevérezett ruháimban voltam. Felveszem és megfordítom, megnézve a jeleket a hátulján. Az esetek számát, amiket megoldottam, hogy megbosszuljak egy gyilkosságot, amit hagytam, hogy Kane fedezzen.

Elásott egy testet értem. Újra megtenné. Túl könnyedén megy arra a sötét, mocskos helyre. Nem engedhetem, hogy odamenjen ismét. És nem engedhetem magamnak, hogy vele menjek oda.