11. Fejezet

11. fejezet

Fordította: Lilith

Intek Gregnek, és abban a pillanatban, ahogy észrevesz, elvigyorodik az ismerős módon, és felém indul nagyokat lépkedve, megjelenése hatalmas, mégsem fenyegető. Rákacsint egy vele szemező nőre, barátságosan viselkedik, nem arrogánsan, és nem telik el sok idő, mire beslisszan a bokszba, velem szembe. – Lilah-kibaszott-Love. – És bassza meg! Olyan ő, mint a barátság és a melegség, mint a forró csoki, amikor egy hideg éjszakán a kedvenc takaróddal vagy betakarózva. Biztonság. Kényelem.

Olyan kényelmes, hogy felmutatom a középső ujjam, és arra használom, hogy az arcára mutassak vele. – Még mindig tiszta, mint a babapopsi. Ez azt jelenti, hogy le is zuhanyoztál miattam?

– Frissen sült süti illatom van, és tudom, mennyire szereted a frissen sült sütiket. Át akarsz jönni ide, és meggyőződsz róla? – Természetesen sosem szagolnám meg a sütijeit, ezt ő is tudja, és amúgy is gyorsan visszavonja a meghívást. A csészémért nyúl, megvetés van kék szemeiben, mikor üresen találja. – Nem jár neked a sütijeimből.

Rose azonnal mellettünk terem, megtöltve a csészéinket, és Greg kb. harminc másodpercen belül meg is kapja a mosolyát. Ő pont egyike azoknak az ölelnivaló embereknek, míg én egyike vagyok azoknak a behúzok-neked-egyet embereknek, és ez az ellentét partnerekként nekünk dolgozott. Habár nem vagyunk teljesen ellentétesek. Ugyanolyan édesszájú, mint én, és világosan erre a tudásra támaszkodva vállalkozik arra, hogy azt feltételezze, az ebéd magas cukortartalmú. – Kettőt kérünk azokból az óriási fahéjas tekercsekből, amiket az egyik elülső asztalon láttam – mondja Rose-nak, aki alig hagyja el az asztalt, mire Greg cukrot halmoz a csészéjébe. – Te tényleg egy ribanc vagy – közli közönyösen. – Tudod, ugye?

– Gyakorlás teszi a mestert.

– Istenem, hiányolom a nagyokos megjegyzéseidet, te nő. – Belekortyol a kávéjába. – Basszus, erre szükségem volt.

– Múlt éjjel későig fenn voltál Mistyvel? Vagy azzal a Romano nővel a partin, a másik éjjelen, akihez hozzábújtál?

– Olivia Mason nem egy Romano, ennélfogva a név Mason.

– Olivia az unokahúga annak a Romanónak, akiről a bátyám általánosságban azt hitte, hogy a falkavezérük.

– Mostoha unokahúga, és láttam már egyet s mást, Lilah. Ismerem a mocskot. Ő nem sáros.

– Te igen?

Kedvetlenül felnevet. – Most azt gondolod, sáros vagyok? Ezt így játsszuk most? Te vagy a jófiú, én meg a rosszfiú?

– Nelson Moser egy sáros zsaru. Vele dolgoztál, mielőtt felfüggesztettek.

– Pontosan. Felfüggesztetett.

– Ő szerzett neked munkát a Blink Securitynél.

– Beszéltünk erről. Tudom, hogy ez lehet valamiféle csapda, de fizetnem kell a számlákat. És idáig ebből mindössze egy jó állást és egy kurvára fantasztikus fizetést kaptam.

– Talán el akar téged távolítani. Talán abban reménykedik, hogy kilépsz a testületből.

– Akkor megkapta, amit akart. Ma reggel kiléptem.

Elsápadok, számomra ez ritka reakció. – Micsoda?

– Hallottad. Kiléptem. Ma reggel betelefonáltam és beadtam a felmondásom. Most teljes munkaidőben dolgozom a Blinknek és négyszer annyi pénzt keresek.

– Számodra ez nem a pénzről szól. Imádtad a munkádat.

– Nyilvánvalóan az imádat nem volt elég, a leégés és a meg nem értettség pedig gyorsan elveszíti ennek a vonzerejét.

Összehúzott szemmel nézek rá. – Több van ebben. Mit nem mondasz el nekem?

– Mint ahogy abban is több volt, hogy elmentél Los Angelesbe?

– Fuldokoltam.

A szeme találkozik az enyémmel, a mélységükben metsző értelem ül, mely a nyugtalanság borotvapengéjével hasít végig a gerincemen. És most első alkalommal fontolóra veszem, hogy Greg esetleg többet tudhat, mint amit hiszek, hogy tud rólam és az okokról, amiért távoztam. – Tehát – teszi hozzá – több van benne. Elmondod nekem a te többedet, én pedig elmondom neked az enyémet. Vagy… – szünetet tart a nyilvánvaló hatásért –…megállapodhatunk annál is, hogy mindkettőnknek tovább kellett lépnie.

Megjelennek előttünk az asztalon a fahéjas tekercseink, és egy Rose-zal folytatott rövid beszélgetés után újra egyedül vagyunk, kínos szünet van köztünk, ami nem vall ránk. Mi nem szoktuk kínosan érezni magunkat. Greg felvesz egy villát. – A cukor mindent jobbá tesz. – Eszik egy villányit és felnyög. – Szentséges szar! Tedd félre egy percre a morcos hangulatodat és csak egyél egy falatot.

Elfintorodok, de felveszem a villámat és beleszúrom, úgy teszek, ahogy utasítottak, Greget utánozva egy sóhajjal. – A cukor tényleg jobbá teszi.

Felnevet, és mindketten harapunk még egyet, majd még egyet, a kínosság belehalványul a csend azon kényelmébe, melyben eddig részünk volt. – Tehát. Azért hívtál ide ma reggel, hogy kioktass mi a helyes és mi a gonosz, vagy csak hogy láthasd a csinos, tisztára borotvált arcom?

Laney-ről akarok beszélgetni. Ugyanúgy bízni akarok benne, mint a régi időkben. De visszaemlékezem valamire, amit az apám gyakran mond: Nem csinálhatod folyton ugyanazt a dolgot, különböző eredményekre számítva. Megbíztam Gregben. Laney meghalt. – Aggódtam érted – mondom, és ez az igazság. Aggódtam. Aggódok.

Összehúzott szemmel néz rám. – És mi más?

– Semmi más.

– Lószart! Mondd el nekem! A családodról van szó? Az ügyedről? Kane-ről? – Feltartja az egyik kezét. – Nem mintha azt feltételezném, hogy egy farok lenne a problémád.

– Hát igazából, ezzel kapcsolatban én tévedtem és neked volt igazad. Valaki, akinek golyói vannak, többnyire a problémám. Emiatt nem jövünk ki egymással Moserrel.

– Igen. Térdre kényszerítetted a térdeddel.

Felnevetek. – Ráadásul kibaszottul gyönyörű volt.

– Basszus, bárcsak láttam volna. – Ujjával cukormázat töröl fel és lenyalja, mielőtt hozzáteszi – Tudod, hogyan verj szét néhány golyót. Mint az enyémet, amikor először találkoztunk. Ó, francba. ’Beszari kölyök’-nek hívtál.

Hitetlenkedve nézek rá. – Rókáztál a tetthelyen és összeszennyezted a bizonyítékot.

– Nem szennyeztem össze a bizonyítékot. És azok a kurva szemek hiányoztak. Még mindig vannak rémálmaim arról a helyszínről. Beteg fasz. Azt kívántam, bárcsak létezne még mindig a halálbüntetés, amikor elkaptuk azt a szemetet. – Szúrós szemmel rám néz. – Te meg úgy tettél, mintha nem lenne rád hatással.

– Van egy helyem, ahova elteszek dolgokat. Ezt te is tudod.

– Ja, tudom, és ez néha kicsit ijesztő. De elkapod a rosszfiúkat. Jó dolgokat csináltunk együtt.

– Igen – mondom, és észrevéve egy lehetőséget, megragadom. – És akarod tudni a távozásom okának egy részét? Egy részét az én többemnek? – Nem várok a válaszára. – Az utolsó ügyeink közül háromból két eset megoldatlan maradt. Belefásultam. Mintha elvesztettem volna a tehetségem.

– Baszakodsz velem, Lilah? Pechünk volt sorozatosan, ennek semmi köze sem volt hozzánk. Volt egy döglött aktánk, amit sosem kellett volna újra megnyitni, az utcalányos ügyünk pedig öngyilkossággal végződött. – Elkezdi könnyedén végigfuttatni a kisujját az asztalon. Ez az ideges rángatózása az árulójele. Bárhol is van az a kisujj, ha Greg ideges, elkezd mozogni.

– Laney volt az utcalány – mondom. – És tudod, hogy sosem hittem el azt, hogy megölte magát.

– A bizonyíték azt súgta, hogy ő tette.

– Nem akart meghalni, és ami szánalmas, hogy mikor megtette, egy csomó ember fellélegzett kissé.

– Ezzel kapcsolatban nem szállok veled vitába. Az az ügy elég sok mocsokra nyitott ablakot ahhoz, hogy pokolian sok ember gyulladjon be. Szükségünk lett volna egy különítményre, hogy elbírjunk az ijedelemmel, olyannyira bűzlött volna.

Rezegni kezd a mobilja és előássa a zsebéből. – És ez lenne Misty – mondja, elolvasva a szöveges üzenetet anélkül, hogy válaszolna. – Azt akarja, hogy találkozzak a bemutató személyzetének néhány tagjával. – Leteszi a telefonját az asztalra, a figyelme rám irányul. – Úgy tűnik, van legalább egy nő, aki hiányol engem, mikor nem vagyok vele.

– Hiányoltalak – mondom, és ez nem valótlan, emiatt súlyt le rám olyan átkozottul keményen a rá irányuló kételkedés pörölye.

– Beszéltünk, hányszor is? Kétszer, mióta elmentél?

– Háromszor. És csak amiatt, mert igazán kedvellek.

– Basszus, Lilah. Utálnám, ha te gyűlölnél engem. Ez így igaz. – Pénzt lök az asztalra. – Én állom. Nagy fizetést kaptam a héten. És bassza meg, jólesik, hogy kettőnk közül nem én vagyok leégve.

– Mennyire nagy kifizetés? Mert van egy olyan tervem, hogy veszek egy pitét is, amit ki kellene fizetnem.

– Elég nagy egy pitéhez – közli, az asztalra lökve egy ötvenest, felkapva a húszast. – Mikor mész el?

– Még nem döntöttem el.

– Ez azt jelenti, hogy amíg az ügyed nincs lezárva, vagy amíg vissza nem hív az otthonod?

– Az egyetlen dolog, ami engem hív, a pite, amit rendeltem. Az az egyetlen dolog ebben a városban, ami nélkül nem tudok élni. És talán ezek nélkül a fahéjas tekercsek nélkül sem.

– Hallom, azt a New York-i ügyet, amiről kérdeztél, készülnek lezárni, máris a kelet-hamptoni esettel együtt. Ugye az a Woods fazon az embered?

Összehúzott szemmel nézek rá. – Sokat hallasz egy felmondott fickóhoz képest.

– Még mindig foglalkozom vele. Szóval, ja. Hallok dolgokat.

– Mosertől?

– Igen, de felhívtam a volt társam, azt, akit meglőttek, mielőtt kifogtam Mosert partnernek, és megkérdeztem neked a New York-i rendőrségi ügyet.

– És?

– Ugyanazt hallotta Woods bűnösségéről, de semmi mást nem tudott hozzátenni. – Elfintorodok. Összehúzza rám a szemeit. – Nem vagy meggyőződve arról, hogy Woods a gyilkos, ugye?

– Miért mondod ezt?

– Nem állítod, hogy végeztél. Meg nem pakoltál össze és hagytad el újra a várost.

– Ezt a főnököm mondja meg – mondom. – Ez az FBI öröme. Nem én mondom meg, mikor jövök, mint ahogy azt sem én mondom meg, mikor megyek.

– Érdekes.

– Nem igazán – közlöm, mondom lekicsinylően. – Több hatalmi játszma van az FBI-nál, mint azzal a Colin pasassal, akit néhány éve elfogtunk.

– Colin? Melyik volt ő?

– A strici, akit háromszor varrtunk be, mielőtt végül őt dugták meg a börtönben ahelyett, hogy ő dugatott volna meg mindenki mást.

Nevet. – Tényleg. Dugó Colin.

Érzékelve, hogy kevésbé óvatos, alámerülök. – A felmondás nem fogja megállítani a Belső Ügyosztályt, hogy belenézzen az aktádba.

Azonnal ferde szemmel néz rám. – Nem csináltam semmi rosszat, Lilah, ha ez az, amire ki akarsz lyukadni. – Újra rezeg a telefonja. Felkapja, és ezúttal begépel egy választ, mielőtt rám néz. – Mennem kell.

Elkezd felállni, mikor belém vág egy felismerés. – Várj – kiáltok fel.

Összehúzott szemekkel néz rám. – Mi van?

Közel hajolok hozzá. – A Romano csaj. Egy Romano ügyön dolgoztál, amikor felfüggesztettek. Arra használod őt, hogy bizonyítsd az ártatlanságod, ugye?

– Kilépek, Lilah. Semmi mást sem csinálok, mint ráizgulok az életre. És ha az egy dögös Romano csaj képében jön, hát legyen.

A szemembe néz, amikor kimondja ezeket a szavakat. Rávesz, hogy higgyek neki, de én nem akarok hinni. Nem akarom, hogy Greg sáros legyen. – Mennem kell, Lilah. – Feláll.

– Kikísérlek – mondom megfogva a táskámat, és talpra állok.

Előttem megy, majdnem mintha nem tudna elég gyorsan megszökni, én viszont tartom az iramot, jómagam minden egyes lépésével a sarkában. Megreked a péksüteményes pultnál, amely leszűkíti a bejáratot, egy csoportnyi ember akadályozza a távozásunkat. És ez a sor minden érdeklődésemet szétrombolja az elvitelre kért pitém iránt. A szó szoros értelmében nem tudunk az ajtóhoz jutni, és Greg megfordul, hogy szembenézzen velem. – Azt mondtad, étkezde. Nem egy Black Friday-es, francos cirkusz.

Ebben a pillanatban áttolakodik a testeken egy nő és közénk lép. – Samantha? – jelentem ki a bátyám fontoskodó, gazdag ribanc barátnőjéről, aki egyébként történetesen Kane dugópajtása.

– Lilah – köszönt hűvösen, majd Gregre pillantva megkérdezi: – Te ki vagy?

– Lilah másik bátyja – mondja Greg.

Összeráncolja a homlokát, és rám pillant. – Két bátyád van?

– Ő egy másik anyától származó báty – közlöm, és mielőtt megkérdezhetné, hogy ez mi a francot jelent, Gregre nézek. – Samantha Andrew-val randizik, de Kane-nel dug.

Greg szemei elkerekednek. – Tényleg?

– Nem igazán – csattan fel Samantha dühösen, keresztbe fonja maga előtt a karjait, felemelve fekete pólójának mély kivágását. – Most Andrew-val vagyok.

– Kivéve a másik éjszakát – mondom Gregnek, majd Samanthára támadok – Mit csinálsz itt?

– A bátyád szereti az epres pitét. Tudod, az itt híres.

Greg ezt a pillanatot választja arra, hogy megérintse a vállamat és az ajtó felé indul. – Majd hívlak – mondja, és elfordul.

– Várj – szólok utána, közel sem ahhoz, hogy ledobjam a bombát, vagy akár tízet, amiről gondolom, hogy most folytatta volna, de máris eltűnt számos hatalmas test mögött.

Teszek egy lépést, de Samantha bemanőverezik elém. – Tudom, hogy nem hiszed el ezt, Lilah – szólal meg –, de ez a dolog velem és Andrew-val igazi.

– Ez a dolog – ismétlem. – Hát, igen, Samantha. Mindenki, akivel dugsz, egy igazi dugás. Bár gondolom az extrakülönleges, amikor cigi helyett pitét veszel utána. Élvezd a pitét. Mindketten tudjuk, hogy nem fog sokáig tartani. – Megkerülöm, és szabad utat találok az ajtóhoz, gyorsan távozva az étkezdéből. Csak kint állok meg, Greg után kutatok, de azonnal rájövök, hogy ő New Yorkban metrózott. Még csak nem is tudom, milyen fajta kocsit vezet.

Balra vágok, majd a sarkon túl észreveszem, hogy most már a legtöbb kocsi eltűnt, Gregnek nincs nyoma, és rálátok a kocsimra. Arrafelé sietek, és ahogy közeledek, kiszúrom a lágy szellőben verdeső, fehér papírdarabot. Samantha, gondolom. Biztos meglátta valaki, és szüksége volt egy kifogásra az ittlétéhez, olyanra, amit jómagam is megerősítenék, így jött az epres pite.

Megállok az autónál és lehúzom az üzenetet a szélvédőről, amely tulajdonképpen úgy tűnik, egy szalvétára van írva, ami Juniorhoz képest új. Széthajtogatva ezt olvasom:

Epres pite, a faszomat. Mi a fasz volt ez az egész?

Vacsora. Hamarosan. – Greg

Igaza van. Epres pite, a faszomat, különösen, mivel a bátyám minden epres dolgot gyűlöl. Ez a találkozás nagyon követőszerű volt, nagyon Junior-szerű, és mégis Greg volt az, aki üzenetet hagyott az autón. Ez egyetlen félreérthetetlen következtetést hagy nekem: sosem ehetek többé újra epres pitét anélkül, hogy ne Samanthára gondolnék, ami azt jelenti, hogy számomra ezt örökre tönkre tette. Ráadásul egy szabadlábon lévő gyilkossal és Juniorral, ha ez minden, amim most van, bajban vagyok.